Főoldal Hírek Kultúra Légifotókon kutatható a múltunk

Légifotókon kutatható a múltunk

12 perc átlagos olvasási idő
0
78
 ehaccp_topbanner3.jpg

Magyarország valamennyi településéről található legalább egy archív légifelvétel a Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály légifilmtárában. Az 1959-2007 közötti fotókból már mintegy 120 ezer meg is tekinthető a fentrol.hu internetes oldalon. A digitális archívum számtalan érdekességet rejt, és folyamatosan bővül – emelte ki Takács Krisztián térinformatikai szakügyintéző. Braunmüller Péter osztályvezető hozzátette, a fotók regisztráció után ingyenesen letölthetőek és forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatóak.

 

A 2012-es földmérési törvény előírja, hogy az archív légi felvételeket állagmegóvás céljából digitalizálni kell, és mindenki számára elérhetővé kell tenni. Egy uniós projekt adta a pénzügyi hátterét a 2014-ben elinduló munkának. Ennek keretében a légifilm-tár – ahol közel félmillió 1959 és 2007 között készült felvétel található az ország egész területéről – 15%-át sikerült digitalizálni – közölték a szakemberek.

 

Takács Krisztián elmondta:a digitalizált felvételeket a fentrol.hu internetes oldalra töltik fel, bárki elérheti, tudja böngészni a képeket, és 2015 májusa óta már ingyenesen le is tudja tölteni azokat, valamint forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatja őket.

 

fentrol.hu

 

A digitalizálandó képek kiválasztáskor az elsődleges szempont az állapotmegóvás volt, ezért a legrosszabb állapotú és legveszélyeztetettebb filmeket vették előre. A projekt során beszereztek két speciális légikép-szkennert, amelyek igazából digitális fényképezőgépek, 36–48 felvételt készítenek nagyon gyorsan, és azokból állítja össze a gép a digitalizált állományt. A szkennelés folyamatosan történik – bár a projekt véget ért –, saját forrásból, csökkentett kapacitással folytatódik a munka, évente 10–20 ezer felvételt töltenek fel – tájékoztatta a hallgatókat a szakügyintéző.

 

Braunmüller Péter elmondta, hogy jelenleg 117 ezer fotó van fenn, ezek javarészt fekete-fehér képek, a projekt során csak ilyen felvételeket digitalizáltak, hiszen a legveszélyeztetettebbek elsősorban a 60-as évekből kerültek ki. Már a 80-as évekből is egyre több felvétel kerül fel. A projekt befejezése óta színes képeket is digitalizálnak – vannak a valós színes képek, illetve infravörös tartományban készült felvételek is –, erre azért van szükség, mert esetükben színromlás következhet be.

 

A digitalizálás mellett az is feladatuk, hogy beazonosítsák, hogy hol készültek és mit ábrázolnak a felvételek.
fentrol.hu

 

A légi felvételek nagy részéhez rendelkezésre állt repülési vázlat, ez alapján történt a beazonosítás, ennek alapján határozták meg a felvétel középpontját. Ahol nem volt repülési vázlat, ott egyenként meg kellett nézni a felvételeket, és megkeresni az ország fotótérképén, hogy vajon hol készülhetett. A fentrol.hu oldal felhasználóinak regisztráció után lehetőségük van a képek helyzetét pontosítani, ezt egy olyan eszköz teszi könnyebbé, amivel átláthatóvá tudják tenni a felvételt, és csúszkával helyére tudják igazítani a képeket.

 

Vannak, akik már több száz képet georeferáltak. A képek helyreigazítását játékkal is támogatják. Pontokat lehet kapni, és az első tizenöt legtöbb pontot összegyűjtő ajándékcsomagot kap, illetve megtekinthetik a filmtárat és a digitalizálás folyamatát is. Akik legalább 150 felvételt igazítanak a helyére, ellátogathat az intézetbe.

 

A pontgyűjtő versenybe folyamatosan be lehet kapcsolódni, egy nagy hajrával bárki a dobogóra érhet. Egy-egy fotót a nehézségtől függően négy-öt perc alatt lehet helyre igazítani. A képek jelenlegi helyzetének a bizonytalansága határozza meg a pontértéket, ettől függően egy helyreigazításért 1–11 pont jár. Vannak olyan felvételek, amelyekről csak annyit lehet tudni, hogy melyik megyében készült. Az ilyen fotók elhelyezését segítheti, ha a mellette lévő vagy a sorban lévő kép már a helyére kerül, olyan felvételek, amelyeken vannak fogódzók, valamilyen út, folyó, amely támpontot ad – hívták fel a figyelmet a vendégeink a pontgyűjtő versenyre.
Az a cél, hogy minél többen böngésszék képtárat, és ne egy eldugott archívum legyen, amiről nem is tudnak az emberek. Nagyon sok mindenre felhasználhatók ezek az ingyenesen letölthető, digitalizált felvételek. A hadászat iránt érdeklődők bombatölcséreket, régi repülőket, repülőtereket keresnek, vannak, akik a vasutat böngészik, és történeti-történelmi kutatásokhoz használják őket. A sportpályák felkutatása is nagyon felkapott terület. Igazságügyi szakértők számára is hasznosak a felvételek, bizonyos ingatlanokon épült objektumok vizsgálatához, monitorozásához használják őket.

A fotózás még mindig folytatódik, de most már digitális technológiával készülnek a felvételek, a legutolsó, a teljes országot lefedő légifelvételezés 2015-ben zajlott, azóta az országnak mindig egy-egy harmada van kijelölve, s így folyamatosan frissülnek a képek. A tíz évnél régebbiek archívnak számítanak, ezek az ortofotók ingyenesen letölthetők, illetve az ügyfélszolgálatukon és a goeshop.hu internetes webáruházon keresztül is megrendelhetők – tudtuk meg zárásként vendégeinktől, Braunmüller Pétertől és Takács Krisztiántól.

 

 

OPH Kép: fentrol.hu
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Kultúra

Cikk ajánló

Ez bizony OKÉS volt – Közétkeztetési szakácsverseny immáron hetedik éve

 Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, az Élelmezésvezetők Országos szövetsége partne…