Kultúra Kiegészítő támogatást kaptak a cigányzenészek Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-10-25 7 perc átlagos olvasási idő 0 825 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Az éttermi cigányzene újjáélesztésének és népszerűsítésének fontosságát már 2017-ben felismerte a kulturális kormányzás, ezért hívta életre az akkor még csak budapesti hatókörű Muzsikáló Budapest pályázatot. Abban az évben 12 zenekar nyert támogatást, 2018-ban azonban – az országosra bővült Muzsikáló Magyarország pályázaton – már 75 zenekarnak nyújtott segítséget az állam. Az idén 800 millió forintos keretösszeg állt a Hagyományok Háza rendelkezésére, és az eddigi legtöbb, 97 zenekar, mintegy 456 zenésze nyert a pályázaton. A pályázatok elbírálása megkérdőjelezhetetlenül szakmai alapon és jogszerűen történt, hiszen olyan, a cigányzenész társadalom által is elismert és tisztelt cigányzenészek hozták meg a döntést, mint Déki Lakatos Sándor és Sántha Ferenc, továbbá a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Pál István Szalonna. A Hagyományok Háza pályázatkezelő dolgozói is mindent megtettek azért, hogy segítsenek a pályázatok elkészítésében, hogy minél több zenekar indulhasson a támogatásért. Már a pályázatok elbírálásakor a bizottság tagjai szembesültek azzal, hogy a pályázati forrás véges mivolta miatt a támogatásból kimaradnak olyan zenekarok, zenészek is, akik zenei munkássága alapul szolgálna a támogatásra. Az Emmi vezetői már akkor is gondolkodtak a lehetséges megoldáson, és most Kásler Miklós miniszter kezdeményezésére újabb 200 millió forint átcsoportosításával igyekszik segíteni a minisztérium a koronavírus-járvány miatt még inkább nehéz helyzetbe került azon éttermi cigányzenészeknek, akik az előző pályázati körben nem a minőség, hanem az anyagi forrás végessége miatt nem kaptak támogatást. „Meghallottuk a roma muzsikusok szavát és azonnal segítségükre siettünk, de nem segélyt osztunk, hanem a munkát támogatjuk! – nyilatkozta Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár, akinek a csütörtökön átadott petíciót a roma zenészek címezték. A támogatásokat nem szociális alapon kapják a zenészek, hanem olyan feladatok elvállalásáért, melyet a magyar emberek szórakoztatására, kulturálódására fordítanak a jövőben.” OPH/EMMI/Pixabay Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
42 hektáron rendez szántóföldi kiállítást a NAK A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) …
Ünnepi online programokkal várja az érdeklődőket a Várkert Bazár Ünnepi online programokkal várja az érdeklődőket a Várkert Bazár, a kulturális intézmény idén online …