Főoldal Hírek Ajánló Kevés zöldséget fogyasztunk

Kevés zöldséget fogyasztunk

7 perc átlagos olvasási idő
0
1,857
Oldalas magazin – médiaajánlat

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke szerint a gyerekek nagy része reggeli nélkül megy iskolába. Pedig egy szendvicset néhány perc alatt el lehet készíteni. Kubányi Jolán arra is felhívta a figyelmet, hogy a diákok, sőt a felnőttek is túl kevés zöldséget esznek.

 

A reggeli a táplálkozástudományilag ajánlott napi ötszöri étkezés elengedhetetlen része – emelte ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. „Sajnos a felmérések azt mutatják, hogy a gyerekek több mint 30 százaléka reggeli nélkül megy iskolába, ami komolyan befolyásolja a koncentrálóképességüket.”

 

Az ideális reggeliről Kubányi Jolán elmondta, fontos, hogy változatos legyen, lehetőleg ne ugyanaz legyen minden nap.

 

„Ha szendvicset készítünk, akkor a kenyérféleség teljes kiőrlésű gabonából készüljön, minimális zsiradékot tartalmazzon az, amivel megkenjük. Készíthetünk túrókrémet, körözöttet, sajtkrémet, tehetünk rá sovány felvágottat. Lényeges, hogy minden szendvics tartalmazzon zöldségfélét is, mindegy, milyet, de célszerű az idényszerűséget figyelembe venni. Télen a retek, két-három karika uborka a leginkább elérhető, de paradicsom és paprika is van. Ha ezek közül egyik sincs, egy jól megtisztított: megmosott és megszárított salátalevelet is lehet beletenni.”

 

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke hozzátette, már akkor is sokat tettünk az egészséges táplálkozás érdekében, ha egy-két karikát teszünk bele, de ha megeszi a gyerek, minél több zöldséget helyezzünk el a szendvicsben.

 

„A napi zöldség-, gyümölcsfogyasztás 400 grammot kell hogy kitegyen a gyerekek és felnőttek esetében is, ezt ajánlja a WHO is. Ennek csak egy töredékét fogyasztják el a gyerekek. Sajnos a felnőttek is. Rendkívül rostszegényen táplálkozunk” – hangsúlyozta Kubányi Jolán.

Adód 1%-ával támogasd az Oldalas magazint

 

OPH/Pixabay

Oldalas magazin hírlevél

OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Maradj képben!

Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei.



Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Ajánló

Cikk ajánló

Minőségi reggelivel és átgondolt ebédválasztással sikeresebb lehet a tanév

A paradicsomos húsgombóc és a piskóta csokiöntettel még mindig sláger a menzákon A szeptem…