Főoldal Hírek Ajánló Hiába egészséges, továbbra is kevés halat eszünk

Hiába egészséges, továbbra is kevés halat eszünk

6 perc átlagos olvasási idő
0
1,443
 ehaccp_topbanner3.jpg

Hiába egészséges, továbbra is kevés halat eszünk

 

Kapj rá! címmel halfogyasztásra buzdító kampányt és honlapot indított a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkársága. A magyar halfogyasztás az európai átlag alatt van, pedig a hal nagyon egészséges táplálék – mondta az InfoRádiónak Varga Anita, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Országos Élelmezés-és Táplálkozástudományi Intézet Főigazgatóságának dietetikusa. 

Sajnos nagyon elmarad a hazai halfogyasztás az európai átlagtól. Míg az európai átlag évi 20 kg felett van, Magyarországon ez mindössze 4 kg körül mozog’ – mondta Varga Anita, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Országos Élelmezés-és Táplálkozástudományi Intézet Főigazgatóságának dietetikusa.

Hozzátette: azért is indokolt, hogy a táplálkozásban nagyobb szerephez jusson a halfogyasztás, mert nagyon kedvező a tápanyag-összetétele, és emiatt nagyon egészséges. A szervezetünk számára nélkülözhetetlen zsírsavakat, teljes értékű fehérjéket, számos vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz. Könnyen emészthető, könnyen elkészíthető és nagyon ízletes fogások állíthatók össze belőle.

‘A halfogyasztás minden korosztály számára ajánlott, az Országos Élelmezési- és Táplálkozástudományi Intézet hatályba lépett közétkeztetési rendelete is tesz erre vonatkozóan gyakorisági és mennyiségi előírásokat, pont azért, hogy minden korosztály számára elérhetők legyenek a halból készült ételek’ – fogalmazott Varga Anita.

Mint mondta, nem mindegy, hogy milyen halat eszünk, de akár édesvízi vagy tengeri halról beszélünk, mind nagyon egészséges. A halakban több az omega3 zsírsav és a D-vitamin is. A melegvérű állatokban telített zsírok vannak, ezek a szív-és érrendszer vonatkozásában nem kedvező zsírsavak. Ezzel szemben egy hazai pontyban háromszor annyi a kedvező hatású telítetlen zsírsavak aránya, mint a telítetteké.

‘Némelyiknek dominánsabb halíze van, és akadnak olyanok, amelyeknek kevésbé, egy afrikai harcsának vagy busának egyáltalán nincsen jellegzetes halszaga vagy halíze, amiért sokan elutasítják a halételeket’ – fűzte hozzá a dietetikus.

Varga Anita hozzátette, hogy figyelni kell a szálkásságra is, főleg, ha kisgyerekeknek adunk halat. Nagyon fontos, hogy még a szálkamentes halakat is nézzük át, csak azután adjuk oda a gyerekeknek. Az sem mindegy, milyen körettel fogyasztjuk, nem feltétlenül bő olajban sült krumplival kell ennünk. El lehet készíteni tésztával, rizzsel, zöldségkörettel.

‘A halat is el lehet készíteni párolva, főzve, sütve, grillezve. De ahogy más húsféléknél, pörköltet, paprikást is lehet belőle készíteni’ – mondta Varga Anita.

 

OrientPressHírügynökség(OPH)/Pixabay

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Ajánló

Cikk ajánló

Elkészült a Magyarország étele – A nemzet egy darabja című dal

Íme a Magyarország étele – A nemzet egy darabja című dal     Az ötletgazda…