Színes Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-06-03 5 perc átlagos olvasási idő 0 834 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden: a június 7-én kezdődő négynapos rendezvénysorozat halkóstolóval, koncertekkel, családi programokkal várja a látogatókat. Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a szórakoztatáson kívül a régió két nevezetességének, a halnak és a bornak a megismertetése és megszerettetése a szervezők szándéka. Az immár hagyományos rendezvénysorozat nyitónapján népzenészek és néptáncosok gálaműsora várja a látogatókat. Szombaton horgászversenyen vehetnek részt a gyermekek, valamint az egykori Alma együttes négy tagjából alakult Kifli zenekar szórakoztatja a közönséget. Halsütés kíséretében gasztronómiai érdekességekről beszélget Havas Dóra gasztroblogger, Dúzsi Tamás és Gyukli Krisztián borász, a gyerekek pedig játékos formában ismerkedhetnek meg a tó halaival, madaraival, védett állataival, a Balaton-felvidék különleges helyeivel. Kora este a magyar és balkáni zenei hagyományokat őrző Zűrös Banda ad koncertet, majd Pribojszki Mátyás együttese, a Jumping Matt and his Combo lép a közönség elé. Vasárnap délután a Szent Efrém Férfikar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Cimbaliband Folk Quartet lép szípadra, végül a Hot Jazz Band koncertje zárja a napot. A rendezvénysorozat zárónapján, hétfőn a Balaton élővilágát bemutató interaktív játszóház várja a gyermekeket, a Cimbora együttes koncertezik, a népzene, a jazz és az észak-indiai klasszikus zene elemeit ötvöző Bognár Szilvia Sextet ad koncertet, végül a Füred Dixieland Band szórakoztatja a közönséget. A rendezvény napjain a füredi pincészetek közül a Koronczai, a Hudák, a Koczor, a Gyukli, a Balogh, a Zelna és a Figula Pincészet, valamint vendégborászok, Dúzsi Tamás és Koch Csaba kínálják boraikat, ezen kívül balatoni és tiszafüredi halak kóstolója várja a látogatókat. Szombaton és vasárnap Csopakon és Paloznakon borbemutatón, koncerteken, kézműves foglalkozásokon lehet majd részt venni – fűzte hozzá a szervező. OPH/Archívum Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott Stand az Év Étterme – de mennyit változott tíz év alatt a Dining Guide élmezőnye? Venesz József tényleg „kiirtotta” a magyar konyhát? Nem egyetlen vendéget veszít egy étterem, ha nincs gluténmentes kínálata
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
SkillsHungary szakácsverseny 2017.03.11-én megrendezésre került a WorldSkills 2017 Abu Dabhi szakmák olimpiájának magyarországi szakács elődöntő versenye. …
Potápi: a nemzeti összetartozás éve rendezvényeinek nagy része elmarad A koronavírus-járvány miatt nem lehet megtartani a nemzeti összetartozás éve rendezvényeinek nagy részét – …