Főoldal Hírek Átólzéig Fölszállott a páva – Gyerekekkel folytatódik a műsor ősszel

Fölszállott a páva – Gyerekekkel folytatódik a műsor ősszel

4 perc átlagos olvasási idő
0
1,340
 ehaccp_topbanner3.jpg

Fölszállott a páva – Gyerekekkel folytatódik a műsor ősszel
 

    (MTI) – Gyerekek jelentkezését várják a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató új, harmadik szériájába, amely szeptembertől decemberig fut majd a közmédiában.

    Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója a műsort felvezető keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: szeretnék, ha a Hagyományok Házával közösen szervezett műsort a gyerekek nem versenyként, hanem élményként élnék meg. 

    Ennek érdekében nyári tábort szerveznek, ahol a gyerekek megismerhetik egymást, a stábot, ismerkedhetnek a népi hagyományokkal, és a média világához is hozzászokhatnak egy kicsit – tette hozzá.

    A műsorba 6 és 14 év közötti gyerekek jelentkezését várják az egész Kárpát-medencéből február 15-ig a www.hagyomanyokhaza.hu vagy a www.folszallottapava.hu weboldalakon. Ezúttal is népzene és néptánc kategóriákban hirdetik meg a versenyt: ezen belül is énekes és hangszeres szólisták, énekegyüttesek, zenekarok, táncos szólisták és táncos párok, valamint néptáncegyüttesek jelentkezését várják. A fiatalok autentikus magyar népzenei és néptáncos, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal nevezhetnek.

    A várhatóan több ezer jelentkező előzsűrizése a tervek szerint február végéig lezárul, ezután értesítik azt a – körülbelül 300 gyereket jelentő – 48 produkciót, amely bejutott a televíziós műsorba – mondta el Balogh Júlia, a műsor vezető szerkesztője az MTI-nek.

    A Fölszállott a páva szeptembertől fut majd a Duna csatornán.

    Balogh Júlia elmondta azt is, hogy a zsűri elnöke Sebő Ferenc marad, további tagjait azonban egyelőre nem árulta el.

    Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója kiemelte: szeretnének minél több gyereket odaültetni a képernyő elé, hogy „csodálkozzanak rá, szeressék meg, és ha lehet, műveljék is ezt a hagyományos kultúrát”.

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Magyarország étele 2025 középdöntő: a gasztronómiánk kulturális örökségünk

A gasztronómia kulturális örökségünk, melyet kötelességünk megőrizni, majd átadni azt a jö…