Színes Elindult a táborok előfoglalása, tízezreket is spórolhat, aki korán lép! Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2023-02-13 9 perc átlagos olvasási idő 0 429 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr MFOR Tizenegy hetes lesz idén a vakáció, azaz közel három hónapra kell megoldani a csemeték felügyeletét. A tábori kínálat már most is hatalmas, van bőven miből választani, de idén az emelkedő árak miatt kiemelten fontos, hogy korán foglaljanak táborhelyet a szülők gyermekeiknek. Elindult az előfoglalási szezon a nyárra, a Táborfigyelő vezetőjétől tudtuk meg a legfontosabb részleteket. Az idei évben a június 16-ai napot várhatják a gyerekek visszaszámolva, ugyanis ekkor kezdődik a 11 hetes nyári szünet. A diákok által nagyon várt vakáció egyben öröm a kicsiknek, egyben feladat a szülőknek: meg kell oldani a közel három hónapos időszakra a gyermekek felügyeletét. Ahol elérhetőek a nagyszülők, ők segíthetnek ilyenkor a legtöbbet, de egyrészt nem várható el tőlük sem, hogy ilyen hosszan vigyázzanak az unokákra, másrészt gyereknek gyerek a barátja, a legjobb, ha a fiatalok a kortársaikkal töltik a szabadidejüket. „Kézenfekvő megoldás, hogy táboroztassuk a lurkókat, egyre több család él ezzel a lehetőséggel, tavaly 225 ezer gyermek táborozott legalább egy hetet a vakációban. Ennek a rekord részvételnek a megdöntésére is szükség lenne idén, ugyanis egyre több szülőtől halljuk, hogy a munkáltatók nem tudnak hosszabb szabadságot kiadni a nyárra, és sok helyen a nagyszülők már nincsenek velünk vagy nagyon távol laknak, esetleg fizikailag nincsenek abban az állapotban, hogy hosszú heteket töltsenek egy 8-10 éves gyerekkel.” – állítja Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője. Sajnos az infláció és az emelkedő megélhetési költségek miatt nem annyira egyszerű szülői feladat a nyári időszak tervezése, de szükséges az előre gondolkodás, a nyári szünet kezdete előtt már jellemzően csak a drágább táborokban marad hely, így azon családoknál, akiknél az anyagi megfontolások is fontosak, érdemes előre gondolkodni. A táboroztatók helyzete sem könnyű, ugyanis már most előre kell látniuk, hogy miként alakulnak a költségeik a nyári időszakra. A helyzet pozitívuma, hogy a nyári szünet ideje alatt a táborok rezsiköltségei közül a fűtés nem mérvadó, viszont akár az áram, akár a gyerekek étkezése, akár a bérleti díjak, állatkerti, múzeumi vagy strandbelépők díjai növekedtek, az alapanyagigényes vakációs lehetőségek költségeiről nem is beszélve. „Összességében a jelen állás szerint átlagosan 10-20% közötti áremeléssel kalkulálhatnak a családok az idei esztendőben. A jó hír, hogy az emelkedés egy része, egyes táboroknál az egésze megspórolható, ha a szülők korán foglalnak tábort! Ennek oka, hogy a legtöbb vakációs lehetőséget előfoglalási kedvezménnyel hirdetik meg, ami az alapár 5-10, esetenként 15%-os mérséklését jelenti! A kínálat már most is hatalmas, több mint 200 táborturnus közül választhatnak a szülők a Táborfigyelőn, elérhető tanyás gazda tábor, görkorcsolyatábor, robotikatábor, de a kaland, filmes, kézműves és sport témákból is lehet választani, továbbá akad kiképzőtábor, dróntábor, horgásztábor is, és van olyan vakációs lehetőség, ahol brókernek és tőzsdecápának tanulhatnak a táborozók!” – mondta el a Táborfigyelő vezetője. Bővebb információ : www.taborfigyelo.hu Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében Fermentált ételek 2026-ban: street food töltött káposzta nyert Megjelent az Oldalas magazin 2026. novemberi száma A BGE dékánja is bekerült a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságába OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
A világ legnagyobb huszárszobra áll majd Pákozdon Miska huszár egy hatalmas méretű, 12 és fél méter magas szobornak a neve. Gyakorlatilag …
Nem zárt rossz szezont Ausztria A nyári szezonban a vártnál kevésbé esett vissza az osztrák turisztikai forgalom, júliusban egyes …