Főoldal Hírek Átólzéig Egészséges és menő

Egészséges és menő

8 perc átlagos olvasási idő
0
1,001
 ehaccp_topbanner3.jpg

A gyermekek étkezési kultúrájának, étkezési körülményeinek javítását célzó Menő menzák az iskolában című, szeptemberben lezárult pályázat keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma 314 iskolai alapítvány kérelmét támogatta összesen csaknem hatmilliárd forint értékben – jelentette be a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Kecskeméten.

 

Novák Katalin azt mondta: a kormány meggyőződése, hogy a menza is lehet egyszerre egészséges és „menő”, vagyis az egészséges ételek is lehetnek finomak, olyanok, amit a gyermekek szívesen fogyasztanak. Olyan közétkeztetést szeretnének, ahova a gyermekek szívesen mennek, ahol szívesen étkeznek, és jóízűen meg is eszik a kínált egészséges ételeket.

 

Kiemelte, az sem mindegy, hogy mindezt milyen körülmények között teszik. A pályázat éppen ezért eszköz- és egyéb fejlesztésekre is lehetőséget teremtett.

 

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében májustól elérhető pályázatra 389 kérelem érkezett. A támogatott tevékenységek között volt az egészséges táplálkozás és életmód népszerűsítése, ismeretterjesztő előadások és szemléletformáló programok szervezése, tankonyha létrehozása és berendezése, ivókút felállítása, gyümölcskínáló és salátabár kialakítása, valamint közvetlenül az étkezéshez szükséges eszközfejlesztés.

 

Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

 

Az elnyerhető támogatási összeg pályázatonként 10-20 millió forint volt, a megvalósítási időszak pedig 12-24 hónap.

Az államtitkár kiemelte: ma Magyarországon több mint egymillió gyermek étkezik a közétkeztetés keretei között, ezért különösen fontos, hogy mi kerül az asztalukra.

Mint mondta, fontos, hogy már gyermekkorban megkezdődjön az egészségtudatos életre nevelés, hiszen az egészséges gyermekekből lesznek jó eséllyel egészséges felnőttek.

Beszélt arról is, hogy a gyermekek egészségesebb életre nevelése érdekében a kormány már számos intézkedést hozott. A közétkeztetés ingyenességét nagy mértékben bővítették és a gyermekek asztalára kerülő ételek ma már sokkal egészségesebbek. A mindennapos testnevelésnek köszönhetően a gyerekek többet mozognak, a chipsadó révén pedig a szabályozás hatálya alá eső termékeket kitiltották az iskolai büfékből – mondta Novák Katalin.

 

Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

 

Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára közölte: az egészségmegőrzésnek és -fejlesztésnek fontos eszköze a tudatos táplálkozás és az egészséges életmód. A kormány szándéka éppen ezért az, hogy az egészségtudatos életmód elterjesztésével erőssé és egészségessé váljon a magyar nemzet.

Az államtitkár elmondta: a Menő menzák az iskolában pályázatra olyan szervezetek jelentkezhettek, amelyek együttműködnek az iskolákkal. A legtöbb kérelem Borsod-Abaúj Zemplén és Bács-Kiskun megyéből érkezett, azok közül összesen 111 nyert el támogatást. Bács-Kiskun megyében ez mintegy 700 millió forint segítséget jelent.

A pályázatok révén mintegy százezer gyermeket és családjukat érik el – tette hozzá Schanda Tamás.

 

Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

 

Schmidtné Báló Ágnes a sajtótájékoztatónak helyszínt biztosító kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának tagintézmény-vezetője elmondta: az intézmény alapítványa 20 millió forintot nyert el a pályázaton, ezt diákjaik és rajtuk keresztül a családok táplálkozási szokásainak megreformálására fordítják.

A projekt keretében egyebek mellett előadásokat, fórumokat, főzőversenyeket, gyümölcs- és sportnapokat szerveznek. Az iskolában négy, falra szerelhető ivókutat helyeznek ki, kialakítanak egy tankonyhát és egy tankertet, továbbá lecserélik az iskolai ebédlő asztalait és székeit.

 

 

MTI Kép: kormany.hu/Botár Gergely
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

The House Of Angostura Global Cocktail Challenge 2024/2025

Budapest, 2024.10.08.: Idén újra megrendezésre került Budapesten a The House of Angostura …