Főoldal Hírek Csőposta BGE: első magyar egyetemi gasztronómiai kupa

BGE: első magyar egyetemi gasztronómiai kupa

11 perc átlagos olvasási idő
0
2,733
 ehaccp_topbanner3.jpg

Budapest, 2019. október 18. – Ramocsai Barbara, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója nyerte a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán (BGE KVIK) megrendezett rendhagyó szakács- és pincérverseny szakácsversenyét. A pincérek közül Császár Attila, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója bizonyult a legjobbnak.

Az első alkalommal megrendezésre került versenyen a szakácsversenyzők előre ismertetett nyersanyagokból és két kötelező alapanyagból háromfogásos ételsort készítettek el előre meghatározott idő alatt. A pincérek többek között díszasztalt terítettek, osztrigát bontottak, kávét és koktélt kevertek, szervíroztak. A versenyzőknek szóban, idegen nyelven is számot kellett adni tudásukról.

A Pannon Gasztronómiai Akadémia a Magyar Vendéglátók Ipartestülete együttműködésével és a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karával (BGE KVIK) rendhagyó szakács- és pincérversenyt rendezett.

A KVIK 50 jubileumi rendezvénysorozat keretében az egyetem első alkalommal megrendezésre kerülő saját szervezésű versenyén – szakítva az eddigi megszokásokkal – szakács és pincér tanulók, valamint turizmus-vendéglátás szakos egyetemi hallgatók valós elméleti és gyakorlati tudását mérte fel, értékelte a 2 neves zsűri.

A szakács versenyzők meghatározott idő alatt, az előzőleg ismertetett nyersanyagkosárból, valamint a zsűri által a helyszínen meghatározott két kötelezően felhasznált alapanyag – hízott kacsamáj, tehéntúró – felhasználásával háromfogásos ételsort készítettek el, majd élő szóban is bemutatták receptjeiket a zsűrinek.

A pincér versenyzők egy 100 pontos elméleti írásbeli tesztet követően egy, a zsűri által a verseny reggelén kihúzott ünnepi étrendet, hozzáillő italsort állítottak össze, majd szintén a zsűri által kihúzott alkalomra díszasztalt terítettek. Az élőmunka bemutatása során osztrigát bontottak, Alemitta beregi csirkét trancsíroztak és egy flambírozott desszertet szolgáltak fel. Emellett feladatuk volt még a zsűri által kihúzott koktél és kávé összeállítása és szervírozása. A versenyzők tudását minden műveletnél, idegen nyelven is felmérte a zsűri.

A versenyen összesen 12-en, köztük 5 szakács és 5 pincér tanuló – Budapestről, Keszthelyről, Siófokról, Veszprémből és Zalaegerszegről –, valamint 2 BGE KVIK-es egyetemi hallgató mérte össze tudását.

A szakácsverseny első három helyezettje:

  • 1. Ramocsai Barbara, BGE KVIK
  • 2. Hamar Roland, Budapesti Komplex Szakképzési Centrum – Gundel Károly Szakképző Iskolája
  • 3. Mursa Martin, Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Az első helyezett étele:

  • Kacsatekercs, karamellizált körte, körtepüré kocsonya
  • Sous vide mangalicakaraj, csicsóka püré, sült céklás almasaláta, jus
  • Sütőtökös panna cotta, túró fagyi, áfonya coulis, csoki tuile, méz zselé

A pincérverseny első három helyezettje:

  • 1. Császár Attila, BGE KVIK
  • 2. Gelencsér Janka, Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • 3. Hosszú Kevin, Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Az első három-három helyezett – a verseny szervezői és támogatói által felajánlott – értékes jutalomban részesült. Emellett, amennyiben az első helyezett szakács és/vagy pincér versenyző a verseny ideje alatt még középiskolai hallgató, és három évben belül, önköltséges képzésre felvételt nyer a BGE KVIK turizmus-vendéglátás alapképzésére – első féléves tandíját az egyetem biztosítja.

„A mai rendhagyó szakács- és pincérverseny az egyetem első, saját szervezésű versenye, mellyel szakítani kívántunk az eddigi megszokásokkal. A jelen szakmai kihívásainak megfelelően olyan egyedülálló versenyt kívántunk életre hívni, amely minden szempontból felülírja a jelenlegi országos megmérettetéseket. A versenyzők valódi tudását mérjük fel, a különböző feladatok teljesítése során a témában legautentikusabb zsűritag bírálja el a versenyzők munkáját. Célunk, hogy hagyományt teremtve évente megrendezzük a versenyt, egyben hozzájáruljunk a hazai éttermi szervíz magasabb szintre emeléséhez – mondta el Tóth Gábor, a BGE KVIK mesteroktatója, a verseny ötletgazdája.

A szakácsverseny zsűri tagjai:

  • Barka Áron, ARAZ Étterem
  • Bernáth József, számos külföldi Michelin csillagos étterem korábbi munkatársa
  • Dr. Sándor Dénes, a BGE KVIK Vendéglátás Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense
  • Ferenczi István, Danubius Hotel Aréna
  • Nyíri Szása, Arany Kaviár Étterem
  • Segal Viktor, Segal Viktor Konyhája;Bocuse d’Or Akadémia
  • Vomberg Frigyes, Bocuse d’Or Akadémia

A pincérverseny zsűri tagjai:

  • Csapody Balázs, a  balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa, a  Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke, a sommelier ismeretek elismert szakértője
  • Balogh István Ferenc, Éttermi Mesterek Klubja elnöke, az éttermi szerviz általános szakértője
  • Bándoli Attila, a Gundel étterem volt ügyvezető igazgatója, vendéglátóipari szakértő
  • Héver Tímea, az Alemitta beregi csirke termelője, tulajdonosa
  • Kovács László, az Magyar Vendéglátó Ipartestület elnöke, az éttermi szerviz általános szakértője
  • Molnár Attila, Aranykaviár étterem tulajdonosa, az éttermi szerviz általános szakértője
  • Szabó László, a Coffee X-Presso tulajdonosa, a kávés szekció szakértője
  • Szombati Zsolt, a Bartist.hu mixer cég tulajdonosa, a bartender terület szakértője
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Csőposta

Cikk ajánló

Illatba zárt küldetés Tihanyban

Ha Tihany, akkor visszhang, Apátság, levendula. Ha Hollán-Nyárádi család, akkor kockázatvá…