Főoldal Hírek Színes Agrár Expo lesz a hétvégén Kiskőrösön

Agrár Expo lesz a hétvégén Kiskőrösön

8 perc átlagos olvasási idő
0
576
 ehaccp_topbanner3.jpg

Agrár Expo lesz a hétvégén Kiskőrösön

 

Közel száz stand, legalább 70 élelmiszer-termelő, közel 30 kiállító, és több ezer látogató. Idén is izgalmas gasztronómiai és mezőgazdasági kalandnak ígérkezik a szakmaikonzultációkkal és könnyűzenei programokkal tűzdelt VII. Duna-Tisza közi Agrár Expo Kiskőrösön. A hetedik Duna-Tisza közi Agrár Expo, vagyis a régió legjelentősebb és leglátogatottabb agráreseménye március 19-én és 20-án lesz Kiskőrösön a Városi Sportcsarnokban. A rendezvény sikerét jelzi, hogy évről-évre egyre több látogató, kiállító fordul meg az alföldi városban, mely a vidék agráriumának meghatározó központja.

A szombati megnyitón Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszönti majd a megjelenteket. Őt követően dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke beszél majd az aktuális agrárpályázatokról. Az előadók sorát Domján Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke zárja majd, aki az agrárium aktuális kérdéseiről szól majd.

Eközben, persze, már javában tart majd a térség termelőit felvonultató seregszemle. A rendezvény fő célja az elmúlt hat évben nem változott: idén is a minőségi alapanyagokból készült kézműves magyar élelmiszerek népszerűsítése, értékesítése, lehetőségeiknek bővítése áll a középpontban.

A családias hangulatú expón lehetőség lesz az olyan minőségi alapanyagokból készült kézműves élelmek kóstolására és vásárlására is, mint például a házi készítésű füstölt áruk, a kézműves sajtok, a borok, mézek, lekvárok, olajok, zöldségpástétomok, préselt gyümölcslevek.

A Duna-Tisza közén ez az egyetlen olyan kétnapos rendezvény, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a helyi termelők által előállított élelmiszereket egy helyen, egy „vásártéren” megnézhessék és megvehessék mindazok, akik számára fontos, hogy minőségi élelmiszert tegyenek a családjuk asztalára. Ugyanakkor a környék termelőinek, az agrárszakma képviselőinek is közös találkozási pontja a rendezvény, mely teret biztosít a látogatóknak és mezőgazdasággal foglalkozó szakembereknek, hogy az agráriumot jelenleg foglalkoztató fajsúlyos témákban hallhassanak magas színvonalú szakmai előadásokat, ezzel segítve a mezőgazdasági cégek, családi vállalkozások, őstermelők, borászok, kistermelők munkálkodását, a tevékenységük bővítéséhez, fejlesztéséhez szükséges pályázati lehetőség megismerését. A kiállítás szabadtéri részén mezőgazdasági gépeket, haszon- és személygépjárműveket mustrálhatnak a résztvevők.

A népszerű rendezvény szervezője a kiskőrösi Hazai Termék Kft. egyébként gasztronómiai és kulturális programokkal is készül a kétnapos expóra. Március 19-én szombaton délután 3 órától Csobot Adél énekel majd a megjelenteknek, március 20-án délelőtt 11 órától Sörfőző Miklós agrármérnök gyógynövényszakértő izgalmas és interaktív előadását hallgatják meg az érdeklődők, délután három órától pedig Borbás Marcsi hazánk legnépszerűbb gasztroműsorának háziasszonya nyűgözi le a megjelenteket. A belépés díjtalan.

További információért kattintson a www.agrarexpo.hu oldalra.

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket admin
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

Megjelent az Oldalas magazin 2016. júliusi száma!

Megjelent az Oldalas magazin 2016. júliusi száma!   Ez <mint ahogyan magazinunk ko…