Átólzéig A táplálkozási szokások erősen összefüggnek a családi mintával Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2015-08-11 9 perc átlagos olvasási idő 0 1,115 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A táplálkozási szokások erősen összefüggnek a családi mintával A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által végzett kutatás szerint az elhízott vagy túlsúlyos felnőtt lakosság mindössze 45 százaléka van tisztában azzal, hogy testsúlya nem megfelelő, 54 százalékuk normális testtömegűnek, 1 százalék pedig soványnak tartja magát. Az ötödik, hetedik és kilencedik osztályos diákok körében készített felmérésből kiderült, táplálkozási szokásaik erősen összefüggnek a családi mintával, szülői modellel és a közösen eltöltött idővel. A felnőttek 41 százaléka nem végez elegendő fizikai aktivitást, pedig 81 százalékuknak lenne rá lehetősége. Szinte az összes dohányos tisztában van a cigaretta káros hatásaival, de csak egytizedük vallja magát elég motiváltnak ahhoz, hogy felhagyjon a dohányzással, miközben mi magyarok világelsők vagyunk a tüdőrák okozta megbetegedésben és halálozásban. Az alkoholfogyasztás szempontjából a nagyivók közé sorolható felnőttek közel kétharmada rendelkezik ismeretekkel az alkohol káros hatásairól, mégis csak 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy megvan a kellő motivációja ahhoz, hogy változtasson ezen a káros szenvedélyén. Mindezek ellenére a felnőttek több mint 90 százalékának a legfontosabb életcélja, hogy elkerülje a betegségeket. Az ötödik, hetedik és kilencedik osztályos diákok körében készített felmérésből kiderült, hogy nagyjából minden második tizenéves naponta fogyaszt koffein tartalmú italt (teát, kávét, kólát vagy energiaitalt) és körülbelül egyharmaduk naponta fogyaszt egészségtelen élelmiszert. A vizsgált korosztály táplálkozási szokásai erősen összefüggnek a családi mintával, szülői modellel és a közösen eltöltött idővel. Az egészséges táplálkozásra odafigyelő családtag jelenléte a legfontosabb védőfaktor a gyermekek számára. A cigaretta kipróbálok aránya az életkor előrehaladtával nő, a kilencedikeseknek már több mint fele túl van az első szálon, harmaduk vallotta azt, hogy az elmúlt 30 napban valamilyen rendszerességgel dohányzott. A kilencedikesek dohányzási szokásait vizsgálva láthatjuk, hogy közel 80 százalékuknak van füstölgő családtagja, a nemdohányzóknál ez az arány sokkal kedvezőbb, 55%. Az 5. osztályosok 22%-a, a 7. osztályosok 44%-a, a 9. osztályosok 79%-a ivott már valaha egy-két kortynál több alkoholt. A kilencedikesek közel harmada legalább egyszer volt részeg az elmúlt 30 napban, ennek a csoportnak csaknem a fele (41%) vélekedik úgy, hogy az alkohol segít ellazulni, felszabadulttá tesz. Az alkoholfogyasztás esetében a barátok erős hatása figyelhető meg: az elmúlt 30 napban alkoholt fogyasztó 9. osztályosok 92%-ának van olyan barátja, aki szintén ivott az említett időszakban. A családdal töltött idő védőfaktort jelent az alkoholfogyasztással szemben. A leginkább veszélyeztetett csoportba a dohányzást és részegséget már kipróbáló tanulók tartoznak. Kiugróan magasabb az elmúlt hónapban dohányzó és „részegeskedő” diákok aránya azok körében, akiknek a szülei tudnak az alkoholfogyasztásról, de nem érdekli őket. Hozzájuk képest fele akkora a veszélyeztetett csoportba tartozók aránya azok körében, akiknek a szülei tudnak az alkoholfogyasztásról és korlátozzák azt. A gyerekek élettel való elégedettségéről elmondható, hogy minél több minőségi időt töltenek a szüleikkel, annál elégedettebbek az életükkel. A 7. és 9. osztályosok a három legfontosabb életcélnak a karriert, a szerelmet és az önmegvalósítást tartják. Az egészséggel kapcsolatos információszerzés esetében mindhárom korosztály legnagyobb arányban a családot tartja hiteles és elsődleges információforrásnak. A leggyakrabban mozgással, testedzéssel kapcsolatos témakörben keresnek információt. Közel 5500 felnőtt és 7500 ötödik, hetedik és kilencedik osztályos gyerek részvételével készült a módszertanát tekintve nemzetközileg is innovatív egészségkommunikációs felmérés. Az adatok részletes elemzése ősszel készül el. A kutatás az Európai Unió finanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. OrientPress Hírügynökség (OPH)/Pixabay
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
7 tény, amit rosszul tudsz a testedről 7 tény, amit rosszul tudsz a testedről Eddig azt hittétek, csupán az agyatok alig …
Klik: nem elég, ha csak divat az egészségtudatosság Klik: nem elég, ha csak divat az egészségtudatosság Nem elég, ha az egészségtudatosság …