Átólzéig A magyarok kétharmada túlsúlyos Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2018-12-28 4 perc átlagos olvasási idő 0 1,220 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Három magyar felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott – mondta Takács Hajnalka dietetikus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. A szakember közlése szerint a gyerekekre is nagyon jellemző az elhízás. A dietetikus problémaként említette, hogy sok felnőtt kihagyja az első főétkezést, a reggelit. Márpedig ez hátráltatja az egészséges táplálkozás kialakítását, másrészt ez rossz példa a gyerekeknek. Ennek kapcsán rámutatott: vizsgálatok támasztják alá, hogy a kihagyott reggeli egyenes arányban van a gyermekkori túlsúly kialakulásával. Takács Hajnalka kiemelte a mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát. Azt mondta, hogy az elhízás ellen „számos változtatás mentén el lehet indulni”. Először elég egy-egy apró „hibát” felfedezni a táplálkozásban, s azt lépésről-lépésre kijavítani. Példaként említette a 20 százalékos zsírtartalmú tejföl 12 százalékosra cserélést, vagy zsírszegény sajtok fogyasztását. Fontos a kellő folyadékbevitel is, ami nőknek 2, férfiaknak 2,5 liter naponta. Emellett naponta sok zöldséget ideális fogyasztani, továbbá hetente két alkalommal ajánlott a halétel – sorolta a szakember. MTI/OPH Kép: archívum Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Uniós miniszterek: a turizmusnak gyors és hatékony támogatásra van szüksége Brüsszel, 2020. április 27., hétfő (MTI) – Az idegenforgalom egyike a koronavírus-járvány által leginkább …
Hamarosan kezdődik a GastroPan kiállítás: kiderül kié lesz idén az Év kenyere és az Év tortája díj A GastroPan nemzetközi kiállítás 12-dik kiadása az aradi Expo Arad kiállítóközpontban fog helyet kapni, …