Színes A 2020-as év halát keresik Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-10-30 5 perc átlagos olvasási idő 0 1,690 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A csuka, a süllő és a német bucó versenyez az év hala címért – tudatta a Magyar Haltani Társaság vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint megkezdődött a szavazás a 2020-as év haláról, amelynek célja „őshonos halaink ismertebbé tétele”. A Magyar Haltani Társaság most is három fajt állított jelöltként, közülük kettő fogható, egy védett. A szavazatokat december 31-én délig várják a haltani társaság honlapján. Az egyik jelölt az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő csuka. A ragadozó főként a vízinövényekben gazdag vizekben fordul elő. Hatalmas szájáról és egészen hátul elhelyezkedő hátúszójáról könnyen felismerhető. A süllő szintén ragadozó. Jelentős állományai élnek közepes és nagyobb folyókban és tavakban, de az iszapos medrű, oldott oxigénben szegény vizeket nem kedveli. Jellegzetessége a két hátúszó, a többnyire elmosódó, sötét harántsávokba rendeződő mintázat, valamint a nagy, szem alá benyúló száj, amelyben a többi közül kiemelkedő ebfogak is vannak. A harmadik jelölt, a német bucó az erősebb áramlású, oxigéndús vizeket kedveli. Fokozottan védett. A nagyon nyúlánk, áramvonalas testű hal bennszülött faja a Duna vízrendszerének. Itt alakult ki, és ma is csupán a Dunában és a Vardarban, valamint ezek mellékfolyóinak vízrendszerében él – olvasható a közleményben. MTI Kép: Illusztráció, Pixabay Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Elégedettek a szezonnal a fesztiválszervezők Elégedettek a szezonnal a fesztiválszervezők Elégedettek lehetnek az idei szezonnal a fesztiválipar szereplői: …
Javaslat a turizmusban és vendéglátásban működő ágazatok sikeres újraindulása és kilábalása érdekében A Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók …