Főoldal Hírek Átólzéig Több hagyományos magyar ételt a közétkeztetésbe!

Több hagyományos magyar ételt a közétkeztetésbe!

4 perc átlagos olvasási idő
0
1,477
Oldalas magazin – médiaajánlat

 

Több hagyományos magyar ételt a közétkeztetésbe!

 

El kell oszlatni azt a tévhitet, hogy a hagyományos magyar ételek egészségtelenek. A helyben termelt, megfelelő technológiával előállított, tradicionális receptúra alapján elkészített magyar ételek ma is megállják a helyüket – mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár azon a megbeszélésen, ahová a vendéglátás és a közétkeztetés szakmaközi szervezeteinek képviselői kaptak meghívást a szaktárcától.

Az államtitkár a megbeszélésen részt vett szakmaközi szervezetek képviselőivel az ágazat terveiről, jövőbeni elképzeléseiről, a további fejlődés irányairól, valamint az ezt megalapozó együttműködés lehetőségeiről beszélt. Zsigó Róbert úgy fogalmazott: a kormány célja, hogy a közétkeztetésbe minél több helyben termelt, kiváló minőségű magyar élelmiszerből készítsenek hagyományos magyar ételeket. Ebben számít a vendéglátás és a közétkeztetés szakmaközi szervezeteinek tapasztalataira és támogatására.

A szakmaközi szervezetek ágazatuk gondjait és a lehetséges megoldásokat vázolva egyebek mellett egyetértettek az államtitkárral abban, hogy szélesebb társadalmi összefogás szükséges a hazai étkezési kultúra javításához.

(FM Sajtóiroda)

Oldalas magazin hírlevél

OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Maradj képben!

Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei.

Adód 1%-ával támogasd az Oldalas magazint



Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Minőségi reggelivel és átgondolt ebédválasztással sikeresebb lehet a tanév

A paradicsomos húsgombóc és a piskóta csokiöntettel még mindig sláger a menzákon A szeptem…