Főoldal Hírek Színes Madárgyűrűző állomás várja az érdeklődőket Cinkotán

Madárgyűrűző állomás várja az érdeklődőket Cinkotán

6 perc átlagos olvasási idő
0
1,259
Oldalas magazin – médiaajánlat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja harmadik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 13–25. között szeretettel várja az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is – közölte a szervezet az OrientPress hírügynökséggel.

madar_forras_pixabay

A közlemény szerint a madarak befogása és gyűrűzése naponta hajnaltól kb. délelőtt 10 óráig, illetve délután 17-18 órától naplementéig tart az időjárástól függően (25-én, az utolsó napon csak délelőtt lesz madárbefogás, ezt követően bontanak tábort). Esős időben a gyűrűzés minden esetben szünetel. A napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik.

Az érdeklődők a madártani szakemberek vezetésével a hálókat is megtekinthetik, segédkezhetnek a kézre került madarak szállításában, majd részesei lehetnek a gyűrűzésnek. Ennek végén lehetőség van fotók készítésére és állatsimogatásra is.

A tavalyi évben 34 faj mintegy 430 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban, köztük olyan ritkaságok, érdekességek, mint a ritkán látható haris (az ide év madara), a nyaktekercs vagy zöld küllő.

A tábor a Naplás-tó déli gátján, a sorompó mögött kezdődő aszfaltozott úton, gyalog közelíthető meg mintegy 250 méteres sétával – olvasható a tájékoztatóban.

Oldalas magazin hírlevél

OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Adód 1%-ával támogasd az Oldalas magazint

Maradj képben!

Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei.



Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

Minőségi reggelivel és átgondolt ebédválasztással sikeresebb lehet a tanév

A paradicsomos húsgombóc és a piskóta csokiöntettel még mindig sláger a menzákon A szeptem…