Csőposta Többezer érdeklődőt várnak az idei tiszacsegei halászlé fesztiválra Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2024-07-04 8 perc átlagos olvasási idő 0 351 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Többezer érdeklődőt várnak az idei tiszacsegei halászlé fesztiválra, amelyet immár tizenhatodik alkalommal rendez meg szombaton a csegei Tisza-parton a helyi halászcsárda – jelezte Nagy Sándor csárdatulajdonos sajtótájékoztatón szerdán a helyszínen. Emlékeztetett rá, hogy 16 évvel ezelőtt a csárda ételei és a halfogyasztás, valamint a csegei Tisza-part népszerűsítésére indították el nyári rendezvényüket, amelyre már nem csak a környékről, de a Dunántúlról, Erdélyből, és a Felvidékről is rendszeresen érkeznek érdeklődők. A gasztronómiai kínálatot kirakodóvásár és kulturális programok egészítik ki: a Tisza-partján mintegy nyolcvan árus kínálja majd portékáját, köztük nádudvari fazekasok, szappan-, szörp- és lekvárkészítők, szőttesszövők és szarvfaragók – sorolta. Nagy Sándor csárdatulajdonos elmondta azt is, hogy mint eddig valamennyi fesztiválon, most is ott lesz szombaton a színpadon az Abrakazabra együttes, fellép Radics Gigi, Király Linda, Király Viktor, a Döndi duó, valamint a Számadó zenekar. Szalai János csárdavezető az MTI érdeklődésére elmondta: négyezerötszáz adag hagyományos és korhely halászlé szabadtéri főzésére készülnek, ehhez beszereztek kétezer kilogramm harcsát, 25 kilogramm paprikát, 15 zsák hagymát és 400 liter tejfölt. Az alaplébe, amelyet kézzel passzíroznak, keszeg, kárász, ponty, fej, csont és bőr kerül, az előkészületek pénteken csaknem éjfélig tartanak, a halászléfőzést pedig szombat hajnali kettőkor kezdik a Tisza-parton felállított sátraknál – mondta a szakember. A halászlé mellett – amely a fesztivál idején a csárdai ár felébe kerül – több mint ezer pontypatkót, és 23-30 kilogramm keszeget és kárászt is megsütnek a szabadban – jelezte Szalai János. Sallai Szabolcs (Fidesz-KDNP), Tiszacsege alpolgármestere azt mondta, az önkormányzat térítésmentesen, rendbe téve, lekaszálva bocsátotta a szervezők rendelkezésére a mintegy 1,2 hektáros Tisza-parti területet, ahol ingyenesen parkolhatnak az autók a fesztivál napján. A fesztivál idején a komp dupla létszámmal, folyamatosan közlekedik a folyón Tiszacsege és Ároktő között – ismertette Lévai Zoltán komptulajdonos. Hozzátette: a 23 órás fesztiválzárás után az utolsó vendégeket is megvárják és átviszik Ároktőre, az utolsó járat várhatóan éjfélkor indul majd. Lévai Zoltán tájékoztatása szerint a hajókikötőből rendszeresen indítanak sétahajókat, de élményhajózásra, vízi gokartozásra is lesz lehetőség. Jelezte: 10-15 olyan hajót is lehet majd bérelni a nap során, amelyet rövid helyszíni alapképzés után, más engedély nélkül is önállóan vezethet minden 16. életévét betöltött fiatal és felnőtt. Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében Fermentált ételek 2026-ban: street food töltött káposzta nyert Megjelent az Oldalas magazin 2026. novemberi száma A BGE dékánja is bekerült a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságába OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Hat Michelin-csillagos budapesti éttermünk van Újabb két budapesti étterem, a Stand és Babel is bekerült a Michelin-csillagos magyar éttermek …
Magyarország tortája újratöltve Magyarország tortája újratöltve A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2016. évre is meghirdette …