Főoldal Hírek Színes Több száz kárpátaljai gyermek nyaralhat a Balaton partján

Több száz kárpátaljai gyermek nyaralhat a Balaton partján

10 perc átlagos olvasási idő
0
536
 ehaccp_topbanner3.jpg

A Kárpátaljai Szövetség az idén 13. alkalommal szervezi meg a kárpátaljai magyar származású gyermekek ifjúsági táborát május 31. és június 8. között. Benedekné Kövér Katalin főszervező a Rádió Orienten kiemelte: a kárpátaljai gyermekek itt megtapasztalhatják, hogy Magyarországon az emberek ugyanúgy beszélnek, mint ők otthon.

A kárpátaljai árvíz után a Kárpátaljai Szövetségben felmerült, hogy valahogy támogatni kellene azokat a gyermekeket, akik elszenvedték az árvíz borzalmait, és otthon nélkül maradtak. Ez volt az első alkalom, s azóta minden évben érkeznek gyermekek Kárpátaljáról – idézte fel a kezdeteket Benedekné Kövér Katalin. A pedagógus elmondta, Igyekeznek mindig többnemzetiségűvé szervezni a tábort, mert a gyerekek egymástól tanulnak, közöttük nincs határ, a nyelvi akadályokat könnyen áthidalják. Sok ukrán gyermek jár magyar iskolába, így könnyen megértik egymást. Mindig más és más tematika szerint szervezik a tábort, a tavalyiban például voltak ukrán hadiárvák, valamint ruszin és magyar gyerekek is.

Az idei tábor fő célja, hogy a fiatalok megismerjék Magyarországot, lássák, hogy a magyar nyelv mögött van egy ország, ugyanis nagyon sokan még nem jártak az anyaországban. A programok napokra vannak lebontva, és az érkező 350 gyermek vetésforgó rendszerben vesz részt a foglalkozásokon. Idén is lesz kézműves-foglalkozás, festészet, zenei foglalkozások, természetesen sportolhatnak és kirándulni is mennek a gyerekek. Ismét lesznek egyházi percek, amikor a gyermekek Pásztor Bazil görögkatolikus parókussal beszélgethetnek a problémáikról. Már hagyomány, hogy vasárnap reggel misét tartanak a Balaton partján. A táborvezető kiemelte:

felejthetetlen élmény Bazil atya miséje háttérben a Balatonnal. Ezek azok a pillanatok, amikor mindenki azt érzi, hogy egyek vagyunk.

A programok után a délutánok mindig szabadok, ekkor nyílik lehetőség a balatoni fürdőzésre. Az idén is lesz tihanyi kirándulás, illetve ellátogatnak a balatonföldvári kilátóhoz is. Minden évben arra törekszenek a szervezők, hogy egy olyan komplex programot állítsanak össze, amellyel lelki-szellemi útravalót kapnak gyerekek. Közben sportolnak is, jól érzik magukat, miközben

ismerkednek az anyaországgal, ahol megtapasztalhatják, hogy ugyanúgy beszélnek, mint ők otthon

– mondta el a hamarosan kezdődő táborral kapcsolatban Benedekné.

A tanulók kiválasztásánál szempont, hogy hátrányos helyzetű, de jól tanuló legyen a gyermek, akiknek jutalomként adható a táborozás. Vannak olyan családok, ahol már az útlevél kifizetése is gondot jelent, több gyereket azért nem tudnak elhozni. Régebben csoportos útlevéllel, egy névsorral érkezhettek a diákok, sajnos ez a lehetőség már megszűnt.

A gyerekek nagyon szeretik a tábort, mindig nagyon jó a hangulat, óriási élményekkel térnek haza. Nagyon hálásak, kedves köszönőleveket, rajzokat, fotókat küldenek. Óriási munka van egy-egy tábor megszervezése mögött, nagyon sokan dolgoznak azért, hogy minden jól sikerüljön, érdekes foglalkozásokon vehessenek részt a gyerekek – mondta el a főszervező, aki – mint fogalmazott – maga is

minden percét élvezi a táboroztatásnak, mert a gyerekek rengeteg szeretet adnak.”

Benedekné Kövér Katalin a tábor szervezésén kívül más területen is segíti tanácsaival a Kárpátaljai Szövetség szerteágazó tevékenységét. Szeretnék a fiatalokat is bevonni a munkába, hogy legyen kinek átadni a stafétabot, hogy segítsék kárpátaljai magyarokat. Az ottani magyarság nagyon szívós és kitartó, még ebben a nehéz politikai, gazdasági helyzetben is. Vendégünk elmondta, hogy

mindig alázattal és tisztelettel néz azokra, akik otthon maradtak, és a nehéz helyzetben is küzdenek és fenntartják magukat.

Felemelő látni milyen óriási tömeg koszorúz a Petőfi-szobornál, milyen oktatómunka folyik a beregszászi főiskolán. Mindig vannak és lesznek, akik nem adják fel, és küzdenek az ottani magyarságért. Tisztelet és hála jár nekik – emelte ki Benedekné Kövér Katalin.

A főszervező úgy vélte, hogy korábban a kárpátaljaiakról nem beszéltek annyit, mint az erdélyi magyarokról. Amikor 1978-ban eljött Magyarországra még nagyon kevesen tudták, hogy hol is van Beregszász. Az utóbbi években végre Kárpátalja is felkerült a térképre, tudják, hogy ott is laknak magyarok – mutatott rá.

OPH/ Archívum
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

Nem érintkezhetnek élelmiszerrel műanyagot és bambuszt is tartalmazó anyagok

Az Európai Unió tagállamaiban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a for…