Életmód A többség a járvány után is maradna home office-ban Globálisan a munkavállalók 73 százaléka szeretne a járványhelyzet után is rugalmas feltételekkel, leginkább otthonról dolgozni, ugyanakkor a dolgozók 40 százaléka tervezi, hogy még ebben az évben munkahelyet vált – közölte a Microsoft Magyarország szerdán az MTI-vel. A Microsoft legfrissebb Work Trend Index 2021 felmérésébe 31 országból több mint 30 000 munkavállalót vontak be. A felmérésből kiderült, hogy a pandémia olyan … Tovább
Átólzéig Koronavírus: veszélyhelyzetet hirdet az ország teljes területére a kormány Budapest, 2020. március 11., szerda (MTI) – Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdet a kormány az ország teljes területére a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten. Gulyás Gergely elmondta: a kormány a belügyminiszter és az operatív törzs javaslatára arról döntött, hogy beutazási tilalmat rendel el az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkező polgárok számára. Kivételt az … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Hogyan választunk hotelt? A szállodában nyaraló magyarok több mint fele ugyanannyi időt nyaral idén, mint az elmúlt …
Orvosi tippek: így nyaraljunk idén is szabadon Most, hogy berobbant az igazi nyár, és a szállodák is újra megnyitottak, egyre többen …