Kultúra Mesefesztivált rendeznek Veszprémben Mesefesztivál helyszíne lesz Veszprém szeptember 18. és 20. között. A bábelőadások mellett két interaktív játéktér is várja a családokat – közölte keddi veszprémi sajtótájékoztatóján a bábszínház művészeti titkára. Sipos Tekla elmondta, hogy a XVII. Mesefesztiválon saját és vendégprodukciók mellett az Emeld a magasba nevet viselő építkezős játéktér, valamint a mesterségeket bemutató Györgydeák György utca várja az érdeklődőket. A fesztivál első … Tovább
Kultúra Jótékony varázslat, avagy minden napra egy mese! A mesék varázslatos világába avatta be a Rádió Orient hallgatóit Hunya Csilla pszichológus, meseterapeuta. Rámutatott, hogy az emberiség és a közösségek közös kultúrkincse nemzedékről nemzedékre öröklődik, s ennek nem csak a közösségek, de az egyes ember számára is építő, összekötő ereje van. A szakember példákkal és élethelyzetek bemutatásával tette érzékletessé azt, hogy miként lehetnek a mesék az élet teljesebbét tételének … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Három koncertet rendeznek idén a Balaton közepén A Stereo MC's brit hiphop csapat, az Alma együttes és a Tankcsapda ad koncertet …
Történelmi jelentőségű szakmai összefogás és rangos díjak az V. Magyar Gasztronómia Napján Április 25–26-án Szolnok vált a magyar gasztronómia központjává: a Debreceni Egyetem Szolnok Campusán rendezték …