Ajánló Lacipecsenye Kurucz módra 2016. december 8-án nyitott meg a Klauzál téri piac emeletén, a Kurucz Hentes és Lacipecsenye üzlethálózat első budapesti referenciaüzlete. Kuruczéknak immáron ez a második üzlete, ugyanis az elsőt, Debrecenben, augusztus 20-a óta sikerrel működtetik. A budapesti üzlet célja, a Kurucz Agro Kft. filozófiájával megtermelt alapanyagok piacának bővítése, egyben a tudatos fogyasztók számának növelése. Kurucz Ferenc elmondása szerint elsősorban állattenyésztéssel és … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Egyre sikeresebbek a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Egyre sikeresebbek a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Nyolc országból mintegy ezer fellépő vett részt …
Szőke Mátyás lett 2017-ben az Év bortermelője Szőke Mátyás mátrai borász nyerte el 2017-ben az Év bortermelője Magyarországon címet. A …