Átólzéig Maradnak jövőre is a legnépszerűbb cafeteria-elemek Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2018-11-04 6 perc átlagos olvasási idő 0 1,494 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Az adóelőnye miatt kiemelt helyzetbe kerülő SZÉP-kártya mellett jövőre várhatóan az immár bérként adózó Erzsébet-utalvány, valamint a lakáscélú és utazási támogatások lesznek a leggyakrabban választott cafeteria-juttatások. Eközben a még idén megkötött kockázati biztosítások a jövő év végéig megtartják adómentességüket, ami tavalyhoz képest ennél a juttatásnál is átmeneti növekedést eredményez majd – jelzi előre BDO Magyarország elemzése. Bár év végéig a törvényhozóknak még van elvi lehetősége enyhíteni a cafeteria-elemek jelentősen megnövekvő adó- és járulékterhelésén, kevés esély látszik további pozitív változásra. Ennek ellenére a BDO Magyarország tapasztalatai szerint a hazai vállalatok többsége még kivár, mielőtt kialakítaná végleges jövő évi cafeteria-rendszerét. Előzetes tervezés ugyanakkor már szinte mindenütt zajlik, ezek alapján pedig az szűrhető le, hogy a cégek túlnyomó többsége a munkaerőért folytatott jelenlegi versenyben nem kívánja megszüntetni az eddig kínált cafeteria-elemeket. A többség keresi a módját, hogy a juttatások nettó értékét is sikerüljön megtartaniuk 2019-re. A tapasztalatok szerint ugyanis a béren kívüli juttatások motivációs hatása jóval hosszabb ideig érvényesül, mint egy hasonló mértékű béremelésé. A BDO cafeteria-tanácsadási szolgáltatását igénybe vevő vállalatok ezer dolgozójának mintáján idén a cafeteria-juttatások értékének 38 százalékát a SZÉP-kártya valamelyik alszámlája, 20 százalékát a pénzkifizetés, 9-9 százalékát az Erzsébet-utalvány, illetve a lakáscélú támogatás tette ki. Ezt követte az önkéntes nyugdíjpénztári (7 százalék), illetve egészségpénztári (6 százalék) díjfizetés, az összes többi elem a juttatások 11 százalékán osztozott. „Jövőre a SZÉP-kártyához kapcsolódó juttatások értékbeli aránya bizonyosan tovább nő, ugyanakkor várhatóan továbbra is az összes kifizetés 50 százaléka alatt marad a mértéke – magyarázza Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója. – Az alacsonyabb keresetű munkavállalók ugyanis az üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal elkölthető elemeket preferálják.” Az Erzsébet utalvány – bár közterhei 41-ről 82 százalékra nőnek – a SZÉP-kártya után továbbra is népszerű cafeteria-juttatás maradhat. Emellett – dacára a bérrel megegyező közterheinek – a készpénzfizetés is sok helyen megmaradhat különálló juttatásnak, akár jelentősebb összegben is, hiszen jogszabály nem korlátozza a kifizethető összeg nagyságát. A lakhatási és utazási juttatások mértéke is számottevő maradhat. Bár adózási szempontból ezeket az elemeket feleslegesnek tűnhet a bértől elkülönítve kezelni, motivációs szempontból mégis előnyös lehet megtartani őket. BDO Magyarország Kép: erzsebetutalvany.hu
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Fizess csókkal! Az Sydneyben üzemelő Metro St. James nevű kávéző különleges promócióval várta vendégeit. Minden nap …
FAO: rekordkiadást jelent idén az élelmiszerimport Felpörgött a globális élelmiszer-kereskedelem, történelmi rekordot dönthet mind értékében mind mennyiségében – olvasható az …