Főoldal Hírek Életmód Magas vérnyomásnál nem csak a vérnyomást kell vizsgálni

Magas vérnyomásnál nem csak a vérnyomást kell vizsgálni

13 perc átlagos olvasási idő
0
166

Oldalas magazin

Aki magas vérnyomásra gyanakszik, nem elégedhet meg az otthoni méréssel, ahogyan a szakszerű kivizsgálás is számos egyéb vizsgálatot tartalmazhat – hívja fel a figyelmet közleményben Kapocsi Judit, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.

 

Miért nem elég csak a nyugalmi mérés?

Aki otthon – akár rendszeresen – méri a vérnyomását, számos tényezővel nem szembesülhet. Elsősorban azzal, hogy a vérnyomás gyakran csak időszakosan emelkedik meg, tehát lehet, hogy éppen a mérés pillanatában normális, máskor viszont kiugrások tapasztalhatók. Az is előfordulhat, hogy éjszaka magasabbak a vérnyomásértékek, amiről természetesen a nappali egy-két mérés nem tájékoztat. Gyakori jelenség a fehér-köpeny szindróma is, ami arra vonatkozik, hogy a páciensnek éppen az orvos által mért értéke lesz magas, pontosan a rendelői körülmények, az izgalom miatt. Ráadásul, ha valaki már szed gyógyszert, gyógyszereket a magas vérnyomására, azok hatását sem lehet kizárólag egyetlen, nyugalmi méréssel kontrollálni. Vagyis mindezek ellenőrzésére, és a minél átfogóbb eredmények miatt az esetek többségében fontos lehet a 24 órás vérnyomásmérés, az úgynevezett ABPM. Az ABPM vizsgálattal ugyanis választ kaphatunk az olyan kérdésekre, mint hogy milyen vérnyomásértékei vannak a páciensnek a munkahelyén, az egyes napszakokban, fizikai aktivitás során és pihenés közben. Ezek az eredmények pedig – a nyugalmi vérnyomásmérést kiegészítve – sokkal pontosabb diagnózist eredményezhetnek – ismerteti Kapocsi Judit, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.

 

A 24 órás vérnyomásmérés fájdalommentesen zajlik,

hiszen csupán arról van szó, hogy a páciens karján elhelyezett vérnyomásmérőt összekötik egy kis övtáska méretű eszközzel, amit 24 órán keresztül viselnie kell. A műszer 15-30 percenként rögzíti a mért adatokat, amelyeket aztán számítógép segítségével elemezni lehet.

 

Mi derülhet ki a laborvizsgálatokból?

A nagylabor vizsgálat komoly segítséget jelent a magasvérnyomásbetegség kiinduló pontjának megismerésében és az állapotváltozások nyomon követésében is. Segít kideríteni például, hogy esetleg valamely szervi probléma – akár vese- vagy pajzsmirigybetegség – okozza-e a magasabb vérnyomást. A magas vérnyomással gyakran együtt járó koleszterinszint emelkedést is detektálja, ahogyan a vércukor szintjét is megállapítja, hiszen a cukorbetegség gyakran együtt jár vérnyomásproblémákkal is. Ezen adatok és a további laboreredmények megfelelő értelmezése egy irányvonalat rajzol ki az orvosnak a páciens állapotáról, így elkerülhetőek a felesleges vizsgálatok, sokkal pontosabban, céltudatosabban lehet kiegészítő vizsgálatokat elvégezni.

 

Miért szükséges az EKG?

Az EKG vizsgálat során a szív állapotáról kapunk pontos képet az elektromos aktivitásán keresztül. Vizsgálható vele a percenkénti szívverések száma, azok szabályossága, a szív ingerképzése, ingervezetése, ingervezetési zavarok, ritmuszavarok, a szívizomzat oxigénhiánya, és károsodása. Az orvos feladata tisztázni azt is, hogy elsődleges vagy másodlagos hipertóniáról van-e szó. Ennek érdekében, valamint, hogy kiderítse, milyen esetleges szövődmények alakultak már ki a magas vérnyomás miatt, szükséges lehet az EKG vizsgálat is.

 

A kiegészítő vizsgálatok is segíthetnek

Mivel az elhízás nagyon komoly rizikófaktora a magas vérnyomásnak, így a pontos diagnózis megállapítását segítheti a BMI, vagyis testtömeg-index számítás. Ugyancsak fontos lehet a hipertóniával összefüggésben az erek állapotát ellenőrizni, erre szolgál az arteriográfia, amely az érfal merevségét, illetve rugalmasságát méri, így még a tünetek jelentkezése előtt felismerhető az érfal meszesedése. A mérés alapján megállapítható, hogy milyen mértékű érelmeszesedés alakult ki a páciensnél – hangsúlyozza Kapocsi Judit. – Összefoglalva tehát a magas vérnyomás kezelésében kitüntetett szerepe van a komplex vizsgálati csomagnak, hiszen csak a pontos diagnózisra és a rendszeres utánkövetésre épülhet eredményes terápia.

 

OPH/Pixabay

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Életmód

Cikk ajánló

Új helyszínen az 5. Kürtőskalács Fesztivál

Idén október 13-15. között új helyszínen, a Szabads&…