Színes Befejeződött a Sió turisztikai fejlesztésének első üteme Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2023-12-29 5 perc átlagos olvasási idő 0 532 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Lezárult a Sió turisztikai fejlesztésének első üteme, amelyben több mint 400 millió forintos beruházással kerékpárút épült a Sió-töltésen Szekszárd és Sióagárd határától Harcig – közölte a Tolna Vármegyei Önkormányzat az MTI-vel. Emellett Harcon és Sióagárdon kerékpártárolókat is telepítettek, a projektet a Terület- és településfejlesztési operatív program támogatásával valósították meg – tették hozzá közleményükben. Azt írták, hogy Tolna vármegye kiemelt gazdaság- és vidékfejlesztési programja a területén 100 kilométer hosszan áthaladó, a Balatont és a Dunát összekötő Sió-csatorna turisztikai fejlesztése. A „Balatontól a Dunáig vízen és két keréken” elképzelés lényege, hogy a Sió-csatorna tolnai szakaszán 85 kilométeres kajak-kenu-, valamint 70 kilométeres, folyam-menti kerékpáros útvonal létesüljön. A fejlesztés célja, hogy minél többen töltsék szabadidejüket hasznosan és aktívan, illetve, hogy az emberek a természetet járva váljanak egészségesebbé, és ismerjék meg a térség természeti szépségeit, történelmi, kulturális értékeit. Megemlítették, hogy a projekt részeként kisfilmek is készültek, amelyek a partnertelepülések – Sióagárd, Harc, Pálfa, Simontornya – természeti, építészeti értékeit, gasztronómiai és kulturális hagyományait mutatják be. Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében MTI/Pixabay OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Road Show második állomás – Gyöngyös – 2016. szeptember 27. Szeptember 23.-án Gyöngyösön tartottuk Road-shownk második állomását, mely szervezésében Balogh István Ferenc, Vendriczki Róbert, …
KSH: júliusban 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 3,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal …