Életmód A koronavírus hatására nőtt a netes és telefonos forgalom is Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-11-25 8 perc átlagos olvasási idő 0 701 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Körülbelül hatodával nőtt a hívás- és harmadával az internetforgalom 2020 első felében a koronavírus-járvány miatt, az SMS-ek száma viszont negyedével csökkent 2019 végéhez képest – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.Az MTI-hez hétfőn eljuttatott jelentésben kiemelték: 2020 első fél évének legnagyobb változása, hogy a koronavírus-járvány és a terjedése elleni védekezés meghatározta a hírközlési fogyasztási szokásokat is. Emellett piaci fejlemény volt, hogy befejeződött a saját mobilhálózattal nem rendelkező, korábban virtuális szolgáltatást nyújtó UPC Vodafone általi felvásárlása.Az NMHH ismertette: a járvány hatására a hívásforgalom 13,8 százalékkal, az internetforgalom 30,1 százalékkal emelkedett 2019 év végéhez képest. Az egy SIM-kártyára jutó havi átlagos hívásforgalom a lakossági előfizetőknél 14,9 százalékkal, a nem lakosságiaknál – tehát például cégeknél – pedig 21 százalékkal nőtt, míg az adatforgalom rendre 41 és 10,7 százalékkal bővült.Ezzel szemben az előfizetők több mint negyedannyival kevesebb SMS-t küldtek. A mobiltelefon- és/vagy mobilinternet-szolgáltatáshoz használt, forgalmat bonyolított SIM-kártyák száma 10,4 millió, amelyből a számlás kártyák aránya az utolsó fél év alatt 1,6 százalékponttal 68,8 százalékra nőtt. A mobiltelefon-szolgáltatás piaca továbbra is telített, a hívásforgalmat bonyolított SIM-kártyák száma 9,52 millió darabbal érdemben nem változott, a teljes hívásforgalom 95,8 százaléka számlás előfizetésről indul – tették hozzá.A jelentés alapján a COVID-19 hatása az is, hogy a szezonális, nyáron megugró roaming-használat folyamatos előretörése megtorpant: 2020 második negyedévében mindössze félmillió külföldi hívásindítás volt, amely kevesebb mint harmada a 2019 azonos időszakában mért 1,6 milliós értéknek. Ezzel szemben, aki viszont roamingolt, az több mint kétszer olyan hosszan tette: 2020 második negyedévében az egy roamingoló kártyára jutó havi átlagos hívásforgalom 39-ről 92 percre ugrott – ennek oka, hogy kevesebb kártyáról beszéltek átlagban többet.Kitértek arra is, hogy a belföldön bonyolított internetforgalom hálózatok szerinti megoszlását tekintve a 4G-használat aránya 2020 első negyedévéig folyamatosan nőtt 96,4 százalékra, a második negyedévben pedig enyhe visszaesés látható 94,3 százalékra, de ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. A 4G szerepe egyre jelentősebb a hangforgalomban is, az időszak végére már a hívások 40 százaléka zajlott ilyen hálózaton. Ami a beszédforgalom többi részét illeti, 52 százalék 3G hálózaton zajlott, 2G-n pedig az összes hívásforgalom 8 százaléka.A mobiltelefon-szolgáltatás piacán az internetforgalmat bonyolított SIM-kártyák alapján továbbra is folyamatosan a Magyar Telekom volt a piacvezető, piaci részesedése 43 százalék körül alakult. Mögötte a Vodafone és a Telenor áll hasonló, 27 százalék körüli piaci részesedéssel. A további szolgáltatók részesedése 2020 közepén szinte változatlanul 2 százalék körüli volt. A hívásforgalmat bonyolított SIM-kártyák alapján hasonló a megoszlás, viszont a saját hálózattal nem rendelkező szolgáltatók együttes piaci részesedése ebben a szektorban éppen csak meghaladta az 1 százalékot 2020 első félévében.Az M2M – tehát az emberi beavatkozás nélkül megvalósított, eszközök közötti kommunikációhoz kapcsolódó – SIM-kártyák száma továbbra is 1,2 millió fölött van, a vizsgált időszak végére enyhe visszaeséssel – írta az NMHH.MTI/OPH/PixabayÚttörő vörösborok a Balaton partjáról Hagyományőrző húsvéti vásár Budapest szívében: nyit a Vörösmarty Tavasz Ültesd gyakorlatba tudásod, borítsd zöldbe kiskerted Elindult a munka a házikertekben: több mint 17 millió színes tasakos vetőmag talál gazdára az idei szezonban Elkészült a Magyarország étele – A nemzet egy darabja című dal
Elindult a munka a házikertekben: több mint 17 millió színes tasakos vetőmag talál gazdára az idei szezonban
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Az egészséges nasi is lehet finom Javában tart a XXXII. Nyári Olimpia Tokióban, itthon is sokan figyelik a versenyeket, várják …
Jön a génmódosított kávé? Jön a génmódosított kávé? A tudósoknak sikerült azonosítaniuk a feketekávé génjeit, ez olyan …