Utazás Közeleg az ország legnagyobb Balaton körüli bringatúrája Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-05-06 8 perc átlagos olvasási idő 0 985 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! „Öt táv, kétkeréken, minden korosztálynak” – 2019-ben is ebben a szellemben rendezik meg az ország egyik legnagyobb kerékpáros fesztiválját, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balatont. A tókörüli bringatúra immár hagyományosan a balatoni bicikliszezon egyik első eseménye, melyen háromezer kerékpáros vesz részt. A nemes célt is támogató sportos eseményt idén május 18-án, siófoki indulással rendezik. Nem csak a nyár közepén érdemes a családdal leruccanni a Balaton partjára: tavasszal az aktív programoké a főszerep. 2019. május 18-án például kerékpárosok ezrei nyüzsögnek majd a tó körül: ekkor rendezik ugyanis az idei McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton kerékpáros túrát. Ez az ország legnagyobb ilyen jellegű eseménye, háromezren pattannak majd bringára, hogy teljesítsék az öt táv egyikét. A távok a kisgyermekes családoknak ideális 6 kilométeres Balaton XS túrától a teljes tavat megkerülő, 206 kilométer hosszú XL-es túráig terjednek, így mindenki megtalálhatja a számára ideális kihívást. A lényeg, hogy mindenki élvezze a közös tekerés élményét, ezért a szervezők különösen fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a Tour de Balaton egy kellemes bringatúra, és nem verseny. A pontos útvonalakról a Tourdebalaton.hu-n, és az iOS-re és Androidra egyaránt letölthető Bringamánia applikációból lehet tájékozódni. Az app ráadásul túra közben is nagy segítség lehet a hangos navigációnak, és az offline is elérhető térképnek köszönhetően. Ráadásul ismerőseinket, családtagjainkat is követni tudjuk rajta. Forrás: Tour de Balaton A kerékpáros esemény nemes célt is támogat: még lehet csatlakozni jótékony nagykövetként az idén 25 éves Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványért tekerőkhöz. A jótékonysági akció – melynek részleteiről itt lehet tovább olvasni – célja a miskolci Ronald Ház megszépítése, ahol a kórház közvetlen közelében, térítésmentesen lakhatnak azok a családok, akiknek gyermeke otthonuktól távol, hosszan tartó kórházi kezelésben részesül. A gyógyulást a család közelsége is elősegíti. Az Alapítvány a rendezvényközpontban saját sátorral is jelen lesz, ahol a látogatók játékos környezetben, a Házban dolgozó munkatársakkal beszélgetve ismerhetik meg a 25 éves Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány munkáját, a Ronald Házak mindennapi életét. Az aktív életmód, a Balaton és a rendezvény együttes népszerűségét mutatja, hogy az idei túra az online regisztrálókkal megtelt, de a rendezvénynek otthont adó siófoki Újhelyi strandra a szervezők sok szeretettel várják az érdeklődőket. OPH/Pixabay Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Itt a 9. Street Food Show, újra az Andrássy úton Itt a 9. Street Food Show, újra az Andrássy úton Szeptember 19-20. közt …
Mit tehet a szülő, ha gyermekét hiperaktívnak bélyegzik? Olykor igazán kiszolgáltatottnak tűnhet a szülők helyzete, ha gyermeküket ADHD-val diagnosztizálják, mert innentől kezdve …