Küldetésünk A küldetésünk egyik legfontosabb fejezete, összekapcsolni a magyar vendéglátás szereplőit. A vendéglátás az élelmiszer útjának meghatározó része: a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a kereskedelem, a konyhák, az oktatás és a fogyasztók közös rendszerében teremt értéket. A fogyasztó nem az élelmiszerlánc végén áll; érte működik az egész rendszer. Az Oldalas magazin küldetése, hogy láthatóvá tegye ezeket a kapcsolatokat, és teret adjon azoknak, akik nap mint nap formálják a magyar gasztronómiát és vendéglátást. Fontosnak tartjuk a hazai termelők és feldolgozók megerősödését, valamint azt, hogy a vendéglátóhelyek kiszámítható minőségű, megfelelő mennyiségben és kiszerelésben elérhető alapanyagokkal dolgozhassanak. A helyi értékekre építő, jól szervezett beszállítói háttér a termelőknek piacot, a konyháknak biztos alapot, a vendégeknek pedig minőségi és megfizethető élményt adhat. A felelős működéshez hozzátartozik az erőforrások takarékos használata és az élelmiszer-hulladék csökkentése is. A vendéglátás jövője az embereken múlik. Azért dolgozunk, hogy a szakemberek tudása, tapasztalata és munkája méltó figyelmet kapjon, a pályára készülő fiatalok pedig valódi szakmai tudással és vonzó életpályával találkozzanak. A tisztességes munkakörülmények, a megbecsülés és a gyakorlati képzés a jól működő ágazat alapjai. A korszerű technológia, az innováció és a változó igényekre adott gyors válasz akkor hoz eredményt, ha a vállalkozások számára is fenntartható és kiszámítható működési környezet társul hozzá. Ezért a vendéglátás kérdéseit összefüggéseiben vizsgáljuk: a munkaerőtől és az oktatástól a hazai alapanyagokon át a vállalkozások, a vidéki térségek és a fogyasztók lehetőségeiig. Az Oldalas magazin szakmai fórum és találkozási pont. Megszólaltatjuk a szakma sokféle szereplőjét, bemutatjuk a működő példákat, és helyet adunk a fontos kérdéseknek. Hiszünk abban, hogy a magyar vendéglátás jövőjét együtt, párbeszéddel és valódi együttműködéssel lehet építeni. „…és minden a helyére kerül!”
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
A biztonság is kedvez a magyar turizmusnak A kereskedelmi szálláshelyek teljesítményének további javulását mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai, …
Grillezett kecskesajt fényezve, mézes zöldségsalátával Grillezett kecskesajt fényezve, mézes zöldségsalátával Hozzávalók (4 személyre): 60 dkg kecskesajt 20 …