Színes Pörögnek a hazai webboltok Kirobbanó erőben van a magyarországi csomagküldő és internetes kiskereskedelem, júniusban 38 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Igaz, a teljes forgalomból még így is csak 5,4 százalékkal részesedik – írta hétfői számában a Világgazdaság. Az ágazat dinamikus bővüléséhez hozzájárul, hogy az eMAG április óta magyar bejegyzésű portál, ami nyomot hagy a negyedéves statisztikán is: az első negyedévben 25 százalékkal … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Napszemüvegeket vizsgált az ITM Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriuma 10 felnőtt és 10 gyermeknapszemüveg fényáteresztését …
ITM: március végéig lehet benyújtani a bértámogatási kérelmeket a márciusi bérekre Már a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is elérhetik az ágazati bértámogatás iránti …