Utazás MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, … Tovább
Utazás Nyaralni autóval megyünk, hétköznap inkább lemondunk róla A saját jármű szabadságot ad, praktikus és kiszámítható Esztergom, 2023. július 19. – A nyári szabadságolások idején, aki teheti, útra kel, hogy országhatáron belül vagy külföldön pihenjen. A Magyar Suzuki nagy mintájú kutatásából[1] kiderül, hogy a megkérdezettek 95,58 százaléka nyaraláskor inkább autóval utazik. Tízből heten nem változtattak korábbi szokásaikon: ragaszkodnak a saját járműhöz. Úgy gondolják ugyanis, hogy ez adja a … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Ha nem vigyáz, megfigyelhetik önt vagy a gyermekeit A webkamera még mindig az egyik legnépszerűbb termék, de veszélyek forrása is lehet A …
Kókuszos csokis jégkrém Kókuszos csokis jégkrém Hozzávalók: 2 db érett avokádó 2 evőkanál holland kakaópor …