Színes Elindult a nevezés a Brillante párlatversenyre Elindult a nevezés a Brillante – 2021 elnevezésű nemzetközi párlatversenyre, amely évek óta a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvénye volt – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Mint közleményben írták, a versenyen keresik a legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét. A fődíjak mellett champion, azaz kategóriagyőzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak. A … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Mindössze heti 3 napot dolgozunk effektíven Életünk során közel 10,5 évet töltünk munkával, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk …
Uniós miniszterek: a turizmusnak gyors és hatékony támogatásra van szüksége Brüsszel, 2020. április 27., hétfő (MTI) – Az idegenforgalom egyike a koronavírus-járvány által leginkább …