Ajánló Teljesen átalakulhatnak a hűtők és a légkondik A politikusok és az elemzők is lelkesek, miután 150 ország vezetői tudtak megállapodni a klímavédelemről – olvasható a vg.hu-n. A legnagyobb győzelem ez a Föld számára – John Kerry amerikai külügyminiszter így kommentálta, hogy 150 ország meg tudott egyezni a HFC korlátozásáról. A hidrofulorkarbon (HFC) az a gáz, amelyet a hűtőgépekben és a légkondicionálókban használnak, ennek a fokozatos korlátozásáról állapodtak … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Egyre több vezeték kerül föld alá a túzokok védelmére A hazai természetvédelem civil és állami szereplői, valamint az áramszolgáltatásban részt vevő cégek évtizedek …
Mentálisan leépült ágazat Mentálisan leépült ágazat Sic transit. Soha nem lehetett aktuálisabb az örök érvényű gondolat. …