Színes Szinte mindent rendben találtak a karácsonyi vásárokban a fogyasztóvédők Huszonegy adventi vásárban jártak a decemberi ellenőrzés-sorozat első két hetében a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. Kicsin múlott, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt évzáró vizsgálat minden árusítóhelyet „patyolattisztának” találjon. „Mindössze három próbavásárlás tárt fel jogsértéseket, a hagyományos üzletek ennél sokkal több okot szolgáltattak a helytelenítő homlokráncolásra” – közölte az ITM az MTI-vel pénteken. Azt írták, főszabály szerint közterületi értékesítés … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Kiderült, milyen nyárra számíthatunk idén a Balatonnál A globális klímaváltozás a tónál is érezteti a hatását, fel kell készülnünk a szélsőségesebb …
Arculat, ami mesél – mitől lesz felismerhető egy térség, egy város vagy egy étterem? Van egy pillanat, amikor belépünk egy étterembe, megérkezünk egy városba vagy végighajtunk egy addig …