Átólzéig KSH: májusban 47 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 55 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz, 47 ezerrel az előző hónaphoz képest, és elérte a 4 millió 607 ezret – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak számának 55 ezres emelkedéséhez a munkanélküliek számának 26 ezres csökkenése mellett a munkaerőpiacon jelen lévő aktív népesség létszámának 29 ezres emelkedése is … Tovább
Átólzéig A foglalkoztatottság lassan állhat vissza a korábbi szintre, újra közbeszólhat a járvány Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma júniusban a májusi értékhez képest, ugyanakkor százezer ember veszítette el munkáját a járvány miatt. Elemzők szerint lassan érheti el korábbi szintjét a foglalkoztatás, a folyamatokat pedig a járvány és az ágazatok teljesítménye is befolyásolja – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lap idézi a Központi Statisztikai Hivatal friss, második negyedéves adatait, amelyek szerint júniusban … Tovább
Átólzéig Rugalmatlanok a magyar munkahelyek A magyar munkahelyek még nem elég rugalmasak a munkavállalói igényekhez, így túl kevés a például részmunkaidős vagy a távfoglalkoztatás ‒ mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Novák Katalin. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arról is beszélt, hogy ma Magyarországon mindenki dolgozhat, akiben megvan erre a szándék. Nem csak egy kisgyermek mellett kell folyamatosan jelen lennie a szülőnek, de ezekre … Tovább
Akik megmentik a zaccot – lezárult a Coca-Cola HBC Magyarország és a MATE által a kávézacc visszagyűjtésére kiírt egyetemi pályázat
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsverseny 2021: Június 25-ig lehet nevezni 2021-ben az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (Séfklub), a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és …
Lukács István Séf, könyvbemutató road-show Amennyiben szeretnéd, hogy nálatok is legyen egy könyvbemutató Road-show, akkor ne habozz, jelentkezz! A …