Portré Az elnök, aki által az állóvíz fodrozódni látszik Nem is olyan túl régen, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületében tisztújítási ceremónia zajlott, melynek gyümölcseként mára, egy teljesen új szemléletű elnökség koordinálja a nagy tradícióval bíró, „Séfklubként” is emlegetett egyesületet. Ennek apropóján készítettem az új elnökkel interjút, melyben az egyesület múltjára, jelenére és jövőjére is kitértem. Olvassátok, hát Asztalos Istvánnal történő beszélgetésemet. István, talán kezdjük onnan, hogy honnan ismered … Tovább
Csőposta Új elnököt választott a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége Budapest, 2017. január 27., péntek (MTI) – A Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének új elnöke Caesar Éva lett öt évre a tisztújító közgyűlés pénteki döntése értelmében – közölte a szakmai szervezet az MTI-vel. Bálint Zoltán korábbi elnök mandátuma lejártával tiszteletbeli elnökként segíti a szövetség munkáját a továbbiakban. Az elnöki beszámoló szerint az elmúlt időszakban a szervezetre számos, a szakma jövőjét befolyásoló feladat … Tovább
Akik megmentik a zaccot – lezárult a Coca-Cola HBC Magyarország és a MATE által a kávézacc visszagyűjtésére kiírt egyetemi pályázat
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
A balatoni kompokon és hajókon csökkent az utasok száma, a szállított kerékpároké viszont nőtt A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) kompjain és személyhajóin az idén eddig több mint 300 …
Alvás világnapja – A föld lakosságának egyharmada szenved alvászavarban Alvás világnapja – A föld lakosságának egyharmada szenved alvászavarban A föld …