Átólzéig Agrárminisztérium: pozitív tapasztalatokkal zárult a strandbüfék ellenőrzése Pozitív eredményekkel zárultak az idei évben kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során elvégzett strandbüfé-ellenőrzések – állapította meg keddi közleményében az Agrárminisztérium (AM). A két hónapig tartó ellenőrzés-sorozat első két hetében a strandbüféket ellenőrizték a szakemberek, országosan 241 létesítményt vizsgáltak meg. Ezek nagy része a jogszabályoknak megfelelően üzemel, az ellenőrök ugyanakkor hiányosságokat is találtak, jellemzően a higiénia területén – összegezte a tapasztalatokat … Tovább
Színes Szinte mindent rendben találtak a karácsonyi vásárokban a fogyasztóvédők Huszonegy adventi vásárban jártak a decemberi ellenőrzés-sorozat első két hetében a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. Kicsin múlott, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt évzáró vizsgálat minden árusítóhelyet „patyolattisztának” találjon. „Mindössze három próbavásárlás tárt fel jogsértéseket, a hagyományos üzletek ennél sokkal több okot szolgáltattak a helytelenítő homlokráncolásra” – közölte az ITM az MTI-vel pénteken. Azt írták, főszabály szerint közterületi értékesítés … Tovább
Akik megmentik a zaccot – lezárult a Coca-Cola HBC Magyarország és a MATE által a kávézacc visszagyűjtésére kiírt egyetemi pályázat
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Ez történik, ha baj van a pajzsmirigyével A pajzsmirigy a szervezetünk fő energetikai irányítója. Hormonjai meghatározzák az anyagcsere sebességét, és így …
MTÜ: a tavalyinál nagyobb lehet a belföldi vendégforgalom Magyarországon a belföldi turizmus fog elsőként helyreállni, a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz, …