Kultúra Semmelweis Ignác emberek millióit mentette meg Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2018-07-02 5 perc átlagos olvasási idő 0 2,191 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Semmelweis Ignác orvos jelentőségét nem lehet eléggé méltatni, hiszen egy olyan emberre emlékezünk, akinek legkiemelkedőbb felfedezése emberek millióit mentette meg – mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, a Semmelweis Egyetemen. Kásler Miklós a Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen elmondott köszöntőjében úgy fogalmazott, Semmelweis motivációi és gondolkodásának középpontjában az emberi élet feltétlen tisztelete, az élet megóvása, megmentése állt. A miniszter azt mondta, értékvesztett korunkban egy olyan emberre emlékezünk, akit az emberiség jótevőjének, az anyák megmentőjének, az orvostudomány Luther Mártonjának, a legkiemelkedőbb felfedezés birtokosának és a legerkölcsösebb embernek tart az utókor. Felidézte: Semmelweis tanait kortársai elutasították, nem ismerték fel felfedezésének, a kézmosásnak a fontosságát, de ő a rendelkezésére álló eszközökkel és módon küzdött saját igazáért. Felfedezését a pontos megfigyelés, a kórlefolyás, a bonctani leletek elemzése, értékelése alapozta meg, felfedezését statisztikai adatokkal támasztotta alá – mondta Kásler Miklós. A tudós felfedezésével leírta a gyermekágyi láz okát, kialakulásának folyamatát, a fertőzés „kapuját”, a fertőzés eszközét és azt, hogy a fertőzést milyen módszerekkel lehet megelőzni – ismertette a miniszter. Úgy fogalmazott: Semmelweis Ignácot életfelfogása valóban a magyar orvostudomány legismertebb alakjává emelte, de a legtiszteltebbé és a legszeretettebbé mindenképpen. Mint mondta, Semmelweis leginkább Prométheuszra emlékezteti, aki lehozta a mennyekből a lángot és a tüzet, míg Semmelweis lehozta az emberi életet, hogy lángoljon és világítson. Szél Ágoston, az egyetem július 1-jével leköszönő rektora köszöntőjében azt mondta: Semmelweis tanaival nemcsak a szülészet-nőgyógyászat, de a modern sebészet előtt is megnyitotta a kaput. A rektor felidézte, Semmelweist a kortársai azért utasították el, mert felfedezése egyszerre volt zseniális és nyilvánvaló. A Semmelweis Egyetemen tartott tudományos ülésen bemutatták a Magyar Nemzeti Bank által a Semmelweis-emlékévre kibocsátott emlékérmét, valamint a Magyar Posta emlékbélyegét. A tudományos ülés zárásaként, délután leleplezik Madarassy István „Áldott állapotban – Vizitáció Semmelweis emlékére” című szoborcsoportját. MTI/OPH/
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Ezeket a hibákat ne kövesd el szaunázáskor Hévízi szaunamester javaslatai a tökéletes élményhez A szauna nyugtat, segít ellazulni, miközben testünknek is …
Egészséges reggeli percek alatt? Egy kutatás eredményei szerint hiába tudjuk, hogy milyen egy tökéletes reggeli, az állandó rohanás …