Utazás Megnyitnak öt budapesti strandfürdőt a hétvégén Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-05-25 3 perc átlagos olvasási idő 0 754 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én – jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Szűts Ildikó elmondta: szombattól a Palatinus, a Paskál, a Római, a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti strand várja a vendégeket, június 15-től pedig a Pünkösdfürdői is. A zárt fürdőket a jelenleg érvényes szabályozás szerint még nem nyithatják meg – tette hozzá. A strandokon szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be – hangsúlyozta a vezérigazgató. Kiemelte ugyanakkor: jelentősen csökkenti a strandok befogadóképességét, hogy a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani. Megkezdték az egyeztetést a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, hogy ezt a szabályozást vizsgálják felül az életszerűbb megoldások alkalmazása érdekében – jelezte Szűts Ildikó. MTI Kép: Pixabay A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott Stand az Év Étterme – de mennyit változott tíz év alatt a Dining Guide élmezőnye? Venesz József tényleg „kiirtotta” a magyar konyhát? Nem egyetlen vendéget veszít egy étterem, ha nincs gluténmentes kínálata Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre – mégsem szakadtunk el a gáztól az utóbbi évtizedben
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Alternatív alapanyagok a konyhában – nemcsak diétázóknak Így lesz idén egészségesebb a karácsony Az egészségtudatos táplálkozás egyre nagyobb teret hódít, noha …
Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre – mégsem szakadtunk el a gáztól az utóbbi évtizedben Tíz év alatt több mint négyszeresére nőtt a háztartások hűtési, és több mint ötszörösére …