Csőposta Információs bankot hoznának létre a hagymatermelők Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-08-15 8 perc átlagos olvasási idő 0 695 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Még kis mennyiségben kapható áttelelő vöröshagyma, a tavaszi, korai vetésű betakarítása pedig augusztus második felében kezdődik, közepes hozamra számítanak a termelők. Az éves 10-12 kg/fő hagymafogyasztásnak jelenleg csak 50-60 százalékát tudja lefedni a rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett magyar hagymatermesztés.A hazai termelők – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai segítségével – a jövőben hagyma információs bankot kívánnak létrehozni, ezzel és technológiai fejlesztésekkel is javítva az importtal szembeni arányon, a hazai ellátásbiztonságon.A vöröshagymát a korábbi évtizedekkel szemben ma már friss termékként vásárolják a fogyasztók, a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt. A hazai piacon jelen vannak a nagy hagymatermelő országok termékei is, így lengyel, osztrák, német, holland árukkal kell versenyeznünk. Mindehhez egyebek közt technológiai fejlesztésekre, megfelelő fajtaválasztásra és a tárolókapacitások növelésére van szükség.A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt 2017 tavaszán hagyma munkacsoport jött létre, ami hiánypótló szerepet tölt be a termelés hatékonyabbá tételében és a piacszervezésben. Alapvető cél, hogy amely időszakokban van magyar áru a piacon, akkor azt forgalmazzák a kereskedők. A magyar vöröshagyma versenyképességének erősítéséhez a tárolhatóság fokozása és a tárolókapacitás növelése is szükséges, hogy a minőség a betakarítástól 5-6 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő maradjon. Cél továbbá, hogy az ősszel felszedett hagymát ne kelljen azonnal értékesíteni, amihez olyan tárolókapacitások kiépítése szükséges, amikkel január helyett március-áprilisig kitart a magyar hagymakészlet. A hazai hatékonyságnövelést összehangolt tevékenység, közös tárolás, kiszerelés, értékesítés segítheti. A munkacsoport szerint a jövőben a jó szervezéssel is növelhető a hazai áru szerepe. A technológia terén is fejlesztések szükségesek, melyek legfőképp a betakarításra, a növényvédelemre, a gyomirtásra, a tápanyag-utánpótlásra és az öntözésre fókuszálnak.A termelők versenyképességének növelése érdekében a hagyma munkacsoport rendszeresen szervez szakmai programokat, konzultációkat. Legutóbb augusztus 6-án, Kamuton tartottak nagyszabású fajtabemutatót, ahol a Földesi István termelőnél tavasszal elvetett közel húsz fajtát ismerhettek meg, valamint a hatékony termesztést segítő technológiákat. A rendezvényen nyolcvan termelő vett részt, az ország nagyobb termesztőinek kétharmada, ami immáron rendszeres a NAK hagyma munkacsoport szervezte eseményeken.Vöröshagymából átlagosan 65-70 ezer tonna az éves hazai termésmennyiség. Bár a vöröshagyma termőterülete az elmúlt esztendőkben fokozatosan csökkent, a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a hozamok emelkedtek. A területalapú támogatások adatai szerint 2018-ban mintegy 1470 hektáron termesztettek vöröshagymát. Idén átlag körüli, esetleg valamelyest az alatti termést várnak a termelők. A fő vöröshagyma-termőterületek: Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megye. A termesztők a munkacsoport ülésen egyeztettek egy úgynevezett hagyma információs bank létrehozásáról. Ez egy, a kamara által kezelt központi adatbázis lenne, amelyben a termelők önkéntesen adnának hozam és minőségi adatokat, valamint az áruházláncok igényei is megjelennének benne. Mindez a hagymapiacon való tisztán látást, tervezhetőséget erősítené, illetve alapja lehetne a későbbi közös termelésszervezésnek és értékesítésnek, a kereslet és a kínálat összehangolásának. NAK Kép: PixabayÚttörő vörösborok a Balaton partjáról Hagyományőrző húsvéti vásár Budapest szívében: nyit a Vörösmarty Tavasz Ültesd gyakorlatba tudásod, borítsd zöldbe kiskerted Elindult a munka a házikertekben: több mint 17 millió színes tasakos vetőmag talál gazdára az idei szezonban Elkészült a Magyarország étele – A nemzet egy darabja című dal
Elindult a munka a házikertekben: több mint 17 millió színes tasakos vetőmag talál gazdára az idei szezonban
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Ifjú irodalmárokat díjazott az Agrárminisztérium Az erdő az emberi élet alapja, a művészet ihlető múzsája, ha megnyitjátok szíveteket felé, …
NGM-helyettes államtitkár: a gyógyturizmus Magyarország stratégiai ágazata NGM-helyettes államtitkár: a gyógyturizmus Magyarország stratégiai ágazata A gyógyturizmus Magyarország egyik stratégiai ágazata, gyorsan növekvő …