Főoldal Hírek Kultúra Idén is igazi programkavalkád várja a Művészetek Völgye vendégeit

Idén is igazi programkavalkád várja a Művészetek Völgye vendégeit

8 perc átlagos olvasási idő
0
1,425
 ehaccp_topbanner3.jpg

Több mint 1500 program várja a 28. Művészetek Völgye vendégeit július 20. és 29. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 28 nagyobb és 40 kisebb helyszínen – közölte a fesztivál főszervezője csütörtökön Budapesten.

 

Oszkó-Jakab Natália elmondta: a fesztivál idén az Európai Unió által meghirdetett 2018-as Kulturális Örökség Európai Évének kiemelt eseménye lesz.

 

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője úgy fogalmazott: a Művészetek Völgye a hagyományokat bemutatva közösséget teremt és közösséget épít, méltán szerepel az Európai Unió által 28 országban támogatott csaknem nyolcezer program között.

 

Taliándörögd lesz a fesztivál színházi központja, ahol a Nemzeti Szín-Téren a Színház és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és több más társulat együttműködésével tartanak előadásokat.

 

A feltörekvő és alternatív zenekarok egymás melletti helyszíne a Hangfoglaló udvar és az új Klinika udvar lesz Taliándörögdön, ahol az NKA Hangfoglaló Programjának idei zenekarai mellett Müller Péter Sziámi és a tízéves Budapest Show Kórus is hallható lesz.

 

A Fonó Budai Zeneház Udvar nép- és világzenei fellépőkkel várja a közönséget. Itt ünnepli 15 éves jubileumát a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), és a Bethlen Téri Színház Párbeszéd koncertsorozata is itt lesz az NKA Halmos Béla programja segítségével. Taliándörögdön idén is találkozhatnak a résztvevők Földes László Hobóval, aki ősszel megjelenő lemezének néhány dalát is bemutatja.

 

A fesztivál könnyűzenei nagyszínpadán, a kapolcsi Panoráma Színpadon a külföldi sztárok közül Rebecca Ferguson, az Asian Dub Foundation, a DePhazz és a Triggerfinger is fellép. A hazai zenei életből többek közt az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a Hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Csík Zenekar és a Margaret Island is színpadra áll itt.

 

A Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Zenei Stúdió összefogásával idén is lesz Kőbánya Udvar, ahol a Bagossy Blues Brothers és a Póka-Tátrai Regeneráció is fellép. A jazzrajongókat Harcsa Veronika udvara várja Kapolcson és a településre költözik a kultikus nagykovácsi jazzkocsma, a Muflon Itató.

 

Kapolcson lesz a fesztivál irodalmi központja is a Kaláka Versudvarral, a kapolcsi kastélyban pedig a Magyar Nemzeti Filmarchívum válogatott nagyfilmeket vetít.

 

A komolyzenei koncerteket Kapolcs és Vigántpetend templomaiban tartják, az Óbudai Danubia Zenekar és Janklovics Péter szimfonikus zenei stand-upot szervez, a Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig Szirtes Edina Mókussal a magyar néphagyomány előtt tiszteleg. A néphagyományok megjelennek Kapolcson a Hagyományok Háza Folk Udvarában és a Muharay Udvarban is.

 

Vigántpetenden az újcirkusz és a tánc lesz a középpontban, fellép a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, illetve Duda Éva és Frenák Pál társulata is. A Cirque du Tókert sátor melletti szabadtéri színpadon a Művészeti Középiskolák Összművészeti találkozójának, valamint az NKA Imre Zoltán Programjának produkciói láthatók majd. A Tókertben megnyílik a Cinema Hungary Völgymozi is, ahol régi klasszikusokat és most futó mozifilmeket láthat a közönség.

 

Vigántpetendnél új ingyenes parkolót alakítanak ki, ahonnan a korábbinál sűrűbben közlekedik a településeket összekötő Csigabusz. A mobilitást a szervezők bérelhető biciklikkel és a mozgássérültek számára mopedekkel is segítik majd.

 

A Művészetek Völgye programjainak budapesti sajtótájékoztatóján mutatták be a Harcsa Veronika és Iamyank által szerzett völgyhimnuszt is.

 

 

MTI Kép: muveszetekvolgye.hu
  • Pénteken kezdődik a Művészetek Völgye

    Pénteken kezdődik a Művészetek Völgye, a fesztiválon több mint 1500 program várja az érdek…
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Kultúra

Cikk ajánló

The House Of Angostura Global Cocktail Challenge 2024/2025

Budapest, 2024.10.08.: Idén újra megrendezésre került Budapesten a The House of Angostura …