Főoldal Hírek Átólzéig Hatvanezer matuzsálem él Kínában

Hatvanezer matuzsálem él Kínában

4 perc átlagos olvasási idő
0
1,438
 ehaccp_topbanner3.jpg

Hatvanezer matuzsálem él Kínában

(MTI) – Kínának már csaknem 60 ezer 100 évesnél idősebb lakosa van, a népes “klub” korelnöke 128 éves – jelentette a kínai gerontológiai társaság kedden közreadott jelentésében.

Az arányokban a korábbiakhoz képest nem mutatkozik jelentős eltérés, a leghosszabb életűek kétharmada nő, a többségük vidéken él. Jellemzően a déli országrész, főleg Hajnan sziget, Kuanghszi és Anhuj tartomány lakói. Szülőföldjüket általában úgy jellemzik, mint ahol a környezet jó, a gazdaság “mérsékelten fejlett”.
A múlt hónapban jelentették be, hogy a dél-kínai Hajnan megkapta a “hosszú élet szigetének” titulusát, miután több mint 1900 száz éven felüli polgár lakja és körülbelül 1,2 millióan élnek rajta 60 év felettiek.
Az öregedés tudományával foglalkozó szakemberek kutatásai szerint a százévesek és a felettiek egészségesen étkeznek, szívesen tevékenykednek a szabadban és szeretnek társalogni. A társaság tavaly októberi közlése szerint az ország legidősebb embere az ujgur nemzetiségű Alimihan Szejiti, aki 1886 júniusában látta meg a napvilágot.
A gyors ütemben öregedő Kínában 2013 végére több mint 202 millióan érték meg 60 évet, vagy annál többet, vagyis az idősek az összlakosságnak közel a 15 százalékát alkották. Becslések szerint a 65 év felettiek aránya 2050-re a teljes népesség egyharmadára fog nőni. Alig negyven év múlva a népesség egyötöde lesz 80 éves vagy idősebb Kínában.
A világ legnépesebb országában a születéskor várható átlagos élettartam 2010 végén 75 év volt, s a kormány azt tűzte ki célul, hogy 2015-re ezt egy évvel megtoldják. Ennek érdekében két éve egészségügyi kormányprogramot indítottak. A születéskor várható élettartam tekintetében Kína továbbra is egy közepesen fejlett országnak felel meg. Pekingben 2011-ben az átlag 81,12 év volt, a rekordot Sanghaj tartotta 82 évvel.

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Nádházi Norbert lett Magyarországi idei sommelier bajnoka

Nádházi Norbert, a Babel Budapest étterem munkatársa nyerte el a Magyarország sommelier ba…