Átólzéig A szezonalitás csökkentését is célozza a Kisfaludy-program a turizmusban Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-05-26 6 perc átlagos olvasási idő 0 840 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A színvonal növelése mellett a szezonalitás csökkentését célozza a Kisfaludy-program a turizmusban – írta a Magyar Nemzet kedden. A lap közölte, hogy kezdődhet a száznál több szobával rendelkező szállodák építése, és országszerte olyan, felújításra szoruló hotelek korszerűsítése, bővítése, amelyek fejlesztésével jelentősen javul az ingatlanoknak otthont adó városok arculata. Ugyanakkor a kisebb szállások is modernizálhatnak – emelte ki a Magyar Nemzet. Az újabb beruházásokkal az ország közelít ahhoz, hogy közép-európai régiós turisztikai központtá váljon – írta a lap. Azt, hogy ez 2030-ig megvalósuljon, a 2017-ben indult Kisfaludy-program biztosítja, 300 milliárd forintos keretből. Ez minden idők legnagyobb kormányzati ernyőprogramja az ágazatban – tette hozzá a Magyar Nemzet. A soron következő, 60 milliárdos keretösszegű szakaszban minden olyan vidéki szereplő részt vehet, aki legfeljebb nyolcszobás szállást működtet. Az 55 ezer szoba mindegyike 1 millió forint támogatást kaphat idén. Száz szoba feletti vidéki szállodák építésére és felújítására 85 milliárdot ad a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Ennek eredményeként 1500 szobával bővül a kínálat. Több négycsillagos és négy ötcsillagos szálloda megújítását is támogatják. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója úgy összegzett a lapnak, hogy a 85 milliárd forint pályázati forrás mellé a vállalkozók további 85 milliárdot biztosítanak, így 170 milliárd érkezik a magyarországi turizmus további fejlődésére. Azt mondta: a soron következő beruházások célja, hogy minél többen tudják színvonalas programokkal, minőségi környezetben eltölteni a szabadságukat Magyarországon. MTI/Pixabay Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Turisztikai ügynökség: minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus – mondta Könnyid László, a Magyar …
Jelentősen csökkent a magyar söripar teljesítménye tavaly Rég nem látott mértékben, majdnem 13 százalékkal csökkent a söripar teljesítménye tavaly, miközben a …