Színes Hatalams summát fizetett egy óriás tonhalért egy kínai vendéglős Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2016-06-06 2 perc átlagos olvasási idő 0 1,053 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Hatalams summát fizetett egy óriás tonhalért egy kínai vendéglős Több mint 10 millió forintnak megfelelő összegért kelt el árverésen egy több mint egy mázsás japán tonhal a délkelet-kínai Fucsou városban. A Fucsien tartományba Nagaszakiból érkezett, egy mázsánál is többet nyomó halat egy halászati kiállítás végén, nagy érdeklődés közepette árverezték el – számolt be a helyi sajtó. A meg nem nevezett vendéglőtulajdonos kitartóan licitált, míg végül a 29. körben 260 ezer jüanért, vagyis 11 millió forintnál nem sokkal kevesebbért sikerült megszereznie az óriáshalat. Ez azt jelenti, hogy a hal kilója a duplájába került a piaci árnak. Ennek ellenére az árverés győztese elégedetten kijelentette, szerinte jó vásárt csinált, mert a kínai piacokon leginkább csak tenyésztett tonhalakkal találkozni. Azt is elárulta, hogy szerzeményét ki fogja porciózni és éttermének leghűségesebb vendégeit fogja jutalmazni a ritka és drága finomsággal. MTI/Pixabay
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
A rendszeres testmozgás előnyei A rendszeres testmozgás előnyei A rendszeresen végzett testmozgás számos egészségügyi előnnyel jár, pozitív …
Veszélyes lehet a fogfehérítés Veszélyes lehet a fogfehérítés Maradandó fogkárosodáshoz vezethet a különböző fogfehérítő termékek használata – …