Csőposta Palkovics: a szakemberigényt biztosítják az ágazati képzőközpontok Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2022-03-14 8 perc átlagos olvasási idő 0 248 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A középfokú gépészeti oktatás első magyarországi ágazati képzőközpontja jött létre a zalai megyeszékhelyen, ahol a kis- és középvállalkozások (kkv) összefogásával tudják biztosítani a szakemberigényt – közölte Palkovics László szombaton a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont üzemátadó ünnepségén. Az innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott, a kkv-k és a középfokú oktatás együttműködésére alapozott képzőközpont „zalaegerszegi találmány”, ugyanis 2014-ben itt fogalmazódott meg annak az ötlete, hogy a kisebb cégek hogyan tudják „összeadni” a tudásukat. Jelezte, hogy egy hasonló intézmény van még az országban, Kecskeméten, ahol az ipar 4.0 elvárásainak megfelelő képzés folyhat. A következő évek kihívása mind a felsőoktatás, mind a szakképzés területén, hogy a munkaerőigényt ki tudják elégíteni. Zalaegerszegen már tervezik, hogy a két évvel ezelőtt 646 millió forintos ráfordítással elkészült üzemcsarnokot – amelyet most 770 millió forint értékű gépekkel szereltek fel – miként lehetne bővíteni. Két új hiányterület oktatását tervezik, a járműiparhoz, valamint a védelmi iparhoz kapcsolódó szakmákét, amelyekkel kiegészülve komplex képzőközpont alakulna ki – fejtette ki Palkovics László. Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerint a szakképzés átalakításának egyik mérföldköve a zalai képzőközpont átadása. Amikor 2019-ben a kormány elindította a szakképzés teljes megújítását, az tartalmában, módszertanában is újat hozott, illetve megkezdődött az infrastrukturális átalakítás is, mindezt a vállalati igényeknek megfelelően. Fotó: MTI/Varga György Mint hozzátette: az iskolák nem tudják lekövetni a változó technikai környezetet, erre csak a cégek képesek, és ott van az a tudás, amit velük közösen lehet továbbadni a következő nemzedéknek. Ezzel a tudással képesek a fiatalok karriert, jövőt teremteni, megalapozni, hogy mesteremberekké váljanak. A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy az ágazati képzőközpontok több cég összefogásával valósulnak meg, ezek a vállalkozások fogalmazzák meg, milyen munkaerőigényük van. A szakképző centrumok biztosítják a minőségi, képzett munkaerőt, de ehhez meg kell teremteni a környezetet, biztosítani kell az eszközöket, hogy a fiatalok a pályára kerülve ne nulláról kezdjenek. Az ágazati képzőközpont „szimulációs termelő környezet”, lehetőség arra, hogy a duális képzést kiszélesítsék, ne csak a nagyvállalatoknak, hanem a kkv-knak is lehetősége legyen bekapcsolódni a szakemberképzésbe. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos az avatón azt mondta: fontos, hogy a gyerekek mintát kapjanak arra, miként válasszanak szakmát, ezt pedig ez a képzőközpont is segítheti. Úgy vélekedett, hogy az elmúlt bő tíz évben megteremtett egymillió új munkahely sok esetben a legjobb példa a fiataloknak, mert látják, hogy a szüleik dolgozni járnak. Balaicz Zoltán polgármester elmondta: 2014-ben még 7,5 százalékos volt a zalai megyeszékhelyen a munkanélküliség, ami mára 2,8 százalékra csökkent. Ez idő alatt négyezer új munkahely jött létre a városban és 2024-ig további kétezer új álláshely várható. Hogy a jelentősen fejlődő zalaegerszegi beruházások számára biztosítani tudják a szükséges munkaerőt, erős szakképzés, technikumok, egyetemek kellenek – hangsúlyozta. OPH/Pixabay Megérkezett a magyar görögdinnye, a nyár íze Feketén a tányér mögött: fekete fizetések a vendéglátásban Sztárkavalkád Balatonfüreden – ahogy még nem láttad és nem hallottad 30 éves a Krisna-völgyi Búcsú – ünnep, ami megérinti a lelked Indul a nyár legmenőbb sörös játéka Budapesten
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Dr. Lőrincz György a Máriás borász Dr. Lőrincz György a „Máriás” borász Amerre szőlőt művelnek, Mária-szobrok nőnek ki a földből …
A dohányzás és egyéb rizikófaktorok okozzák a rákhalálozások csaknem felét A dohányzás és más rizikófaktorok, köztük az alkoholfogyasztás és a túlsúly a felelősek a …