Utazás Erős lehet az idei belföldi turizmus  Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2022-03-05 7 perc átlagos olvasási idő 0 338 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Az idén növekedni fog a belföldi úti célok, illetve a személygépkocsival megközelíthető külföldi szálláshelyek iránti igény, a szállásadók szempontjából pedig az fog versenyelőnybe kerülni, aki képes saját egyediségét a virtuális világban is megmutatni – közölte Szigetvári József, a magyar központú Szallas Group vezérigazgatója az MTI-vel, a legfrissebb kutatási eredményeik alapján. „A járvány következtében a nemzetközi turizmus mintegy 30 évet, a hazai turizmus pedig 10 évet lépett vissza árbevétel szempontjából” – mutatott rá Szigetvári József. Hozzátette: a csoport 2020. évi árbevétele 15 százalékkal esett vissza 2019-hez képest. Tavaly ugyanakkor az előzetes adatok szerint meghaladták a 2019-es forgalmat, a rendkívüli nehézségek ellenére. Emlékeztetett: a határokat egyszer kinyitották, majd ismét bezárták, a vendégek pedig az előrefoglalásokat rendszerint lemondták. Probléma volt az is, hogy Európában nem volt egységes intézkedés, minden országban más és más járványügyi szabályok léptek életbe. Az előrejelzésük szerint a járvánnyal hosszú távon együtt kell élni, ennek hatására új utazási trendek formálódnak. Ezek között kiemelték, hogy népszerű lett a belföldi és a helyi kultúra támogatása. Jelenleg a magyarországi belföldi foglalások 90 százaléka digitális csatornákon keresztül történik, míg Lengyelországban, Csehországban vagy Szlovákiában 54-60 százalékra tehető a digitális foglalások aránya. Ez azt jelenti, hogy utóbbi országok esetében a szállásadó réteg nehezebben használja ki a technológia előnyeit. Az AC Nielsen legutóbbi, online kérdőíves kutatása szerint – amit a szallas.hu hírlevélre regisztrált 3000 felhasználó bevonásával készítettek – 2022-ben belföldön 82 százalék tervez legalább annyit utazni, mint a Covid előtt, a következő 3-4 évben pedig a választ adók 90 százaléka. A kutatás szerint az utazni vágyók egyre inkább preferálják a magas minőségű, prémium szálláshelyeket, például 5 csillagos hoteleket, wellness szállókat. Az utazni vágyók leginkább ingyenes lemondási lehetőséget (98 százalék), a tervezett tartózkodási idő rugalmas megváltoztatásának lehetőségét (97 százalék), extra higiéniai szolgáltatásokat (92 százalék) és a távolságtartás lehetőségének biztosítását (85 százalék) várják el. A négy legjelentősebb szempont, amelyet az utazók figyelembe vesznek a külföldi szállásfoglalás során sorrendben: szállásdíj éjszakánként, a szálláshely lokációja, a szálláshely értékelése más fogyasztók által, és a rugalmas lemondási feltételek – közölték. A Szallas Group Magyarország, Csehország, Románia és Lengyelország vezető digitális utazási termékeinek közvetítője, magyarországi központú utazási platform a kelet-közép-európai régióban. A cégcsoportnak 12 online utazási terméke, több mint 80 ezer foglalható szállásadó partnere, és több mint 350 dolgozója van. A Szallas Group által közvetített bruttó szállásdíj értéke 2021-ben a járvány ellenére is meghaladta a 150 millió eurót. OPH/Pixabay 30 éves a Krisna-völgyi Búcsú – ünnep, ami megérinti a lelked Indul a nyár legmenőbb sörös játéka Budapesten A Séfklub összefogása: Egy szakma ereje, egy csapat szíve Magyarország életében alapvető jelentőségű a visegrádi együttműködés Hogyan használd a klímát a konyhában?
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Új startup inkubációs központot adtak át Egyetemi startupokkal növelhető Magyarország innovációs teljesítménye – hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn …
Grillezett, lilahagymás sertésborda, rozmaringon sült burgonyasalátával Grillezett, lilahagymás sertésborda, rozmaringon sült burgonyasalátával Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg sertéskaraj …