Főoldal Hírek A la carte Egy pozitív példa

Egy pozitív példa

14 perc átlagos olvasási idő
0
607

Oldalas magazin

Az elmúlt időszak egyik jeles eseménye  <amiről vélhetőleg a legtöbben is beszéltek> nem más volt, mint, az egyik hazai szakmai szervezet tisztújítási ceremóniája. Maga a folyamat a szokásostól némiképp eltért, ezt elmondhatjuk, azonban ennél többet most ezzel nem kívánunk foglalkozni. Amivel viszont igenis kívánunk foglalkozni, az a személyesen begyűjtött élmény, melyet néhány évvel ezelőtt el sem tudtam képzelni, most pedig egyenesen, direktbe szembesültem vele.

Történt ugyanis, hogy a vezetők megnevezésekor ki kellett bizonyos személyeket választanunk, akik amolyan „második soros elöljárókká” avanzsálnak elő. Éppen ehhez gyűjtöttem a lehetséges jelölteket, amikor is eljutottam a szakmánk egyik nagy alakjához, akitől nem mellesleg ez már eddig sem állt messze, hiszen korábban már betöltötte e nemes tisztséget.

Igen ám, de itt jön a lényeg, amin azt hittem eldobom az agyam. Kérdésemre, mely szerint vállalná-e a tisztséget, annak minden jó és rossz vonzatával együtt, vagy sem? Azt válaszolta, hogy nem, semmiféle titulust, pozíciót nem kíván betölteni, sőt arra kért meg, mint leendő elnökjelöltet, hogy igyekezzem a nevezett pozíciókat lehetőleg olyan fiatalokkal feltölteni, akik még éreznek kellő ambíciót a feladat hatékonyságához, valamint elég naivak ahhoz, hogy a megfelelési kényszert nem ismerve tudnak majd a szakmáért tevékenykedni.

Bevallom meglepődtem. „Nem is kicsit, nagyon!”

Jobban belegondolva, mekkora súlya van már ennek a néhány kesze-kusza szónak, mondatnak.

Ha valaki néhány éve azt állítja, hogy megérem azt, hogy valakinek fontosabb a szakma, mint a személyes boldogulása, valamint nem a pozíció érdekli akkor azt azonnal kinevettem volna, hiszen én is éppen ezt tapasztaltam, ezért is kezdtem a szakmai karrierembe bele, hogy ezt a fajta gondolkodást megtörjük.

Azt is mondjuk el, hogy sosem az a valódi probléma, ha valaki a szakmai karrier építése közben megél abból, amit csinál, ezt szerintem senki nem vághatja a másik fejéhez, hiszen az vesse ránk az első követ, aki ezt nem így látja.  Viszont az már szerintem nem megengedett, hogy valaki kizárólag személyes gyarapodásra használja a pozícióját. Pedig…

Nekünk, a jövőre nézve a lényeg azon van, hogy örömmel fogadjuk, azt a fajta támogatást, segítséget, melyet mára az idősebb korosztály hajlandó a fiatalság megsegítésére, ezáltal a szakma fejlődésére áldozni. Ezzel kell nekünk jól kufárkodni ahhoz, hogy pozitív példával szolgáljunk. Ha ezt elérjük, akkor mindenképpen kimozdíthatjuk a vendéglátás évek óta megrekedt szekerét, abból a kátyúból, melyet, az egyet nem értés, a mozgósítás hiánya, a személyes érdekek kiszolgálása, vagy a szakmai féltékenység és a szakmai szervezetek széthúzása ásott.

Nekünk pedig igenis van még egy aprónak tűnő, de igenis fontos ütőkártyánk, ez pedig a szakmaközéleti naivitás. Nagyon fontos, hogy a most mozgósítandó és vélhetőleg a pozíciókba kerülő aktív kollégák, még nincsenek beszennyezve, megfertőzve a megfelelési kényszernek. De nem lesznek a pozícióért kötelezően elvárt hála miatt sem lassítva. A függetlenségük és szakmaszeretetük a legfőbb erényük, az elhivatottság és tenni akarás mellett, ez pedig mindenképpen egy ütőképes csomaggá válhat, amennyiben ezt jól kezeljük, vagy ezzel jól bánunk.

Az erő mindig a fiatalok kezében van, azonban kellenek hozzá a tapasztalt „öreg rókák” is, akik megtaníthatják, vagy tanácsolhatják, hogy azzal mit kezdjenek, és mi alapján találják meg a saját stílusukat. Ha ezt mi összepárosítjuk, akkor mindenképpen ütőképes dolog lehet a kezdeményezésből, ötletből.

A magam nevében elmondhatom, nagyon örülök, hogy ilyen embereket ismerhetek, akik felfogták, hogy a tisztségnél sokkal fontosabb a hatékonyság. Ők megértették, hogy az a csapat esélyesebb a harcara, amelyik a kellő időben meg tud fiatalodni, ezáltal nagyobb erővel bír, és fogékonyabb a változásokra. Ez sokkal jobb, mint egy meggyengült sereg élén valami hangzatos pozícióban ücsörögni díszes ruhában, és közben meg azt nézni, ahogy egy vesztes csata után elmenekül a sereg.

Mi pedig nem ilyet szeretnénk, hanem egy folyamatosan, és egyre jobban fejlődő, azonban összeszokott és egy célért küzdő csapatot kívánunk felépíteni. Olyat, ahol mindenki kap valamit, ahol mindenkit figyelembe vesznek, vagy olyat, ahol mindenki részese lehet a győzelemnek és mindenkit egyként kezelnek.

Szerencsére ehhez egyre jobban úgy érzem megfelelő „katonáink” vannak! Így hát lesz, ami lesz:

Előre!

 

Asztalos István
Főszerkesztő

 

 

A cikk, az Oldalas magazin 2016. decemberi számában jelent meg! 

Minden jog fenntartva! © Oldalas magazin 2016

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat A la carte

Cikk ajánló

Brutális béremelés jön a turizmusban – írja a Magyar Idők

Januártól az országosan kötelező 180 ezer forintos szakmunk&aacu…